A Sárvári Járási Ügyészség közokirattal visszaélés bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki nem adta vissza a kölcsönkapott autó forgalmi engedélyét a tulajdonosnak 2019 telén egy Vas megyei községben.
A vádirat szerint a tulajdonos kölcsönadta a vádlottnak a kocsit és odaadta neki a forgalmi engedélyt is 2019 nyarán. A vádlott alig 3 hónappal később balesetet szenvedett, ami miatt az autó használhatatlanná vált.
A sértett ezért ki akarta vonatni a gépkocsit a forgalomból, ezért visszakérte a vádlottól a forgalmi engedélyt, de ő nem adta vissza neki, sőt az irat hollétét is titkolta, majd még elérhetetlenné is vált.
Végül a rendőrség házkutatás tartott a vádlott lakóhelyén és itt találták meg a forgalmi engedélyt. A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.
Címlapképünk illusztráció.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!