Neves házak után neves utczák – Megjelent Balló László új, Szombathelyről szóló könyve

A Berzsenyi Könyvtárban mutatták be.

Szombat délután ünnepélyes keretek között bemutatták Balló László legújabb, Szombathelyről szóló kötetét, mely a Neves utczák – Barangolás térben és időben címet viseli.

A bemutatón beszélgettek az íróval is.
Berzsenyi Dániel Könyvtár/Facebook

A Berzsenyi Dániel könyvtár Facebook-oldalának beszámolója szerint sokan voltak kíváncsiak a szombathelyi származású költő legújabb kötetére. A bemutatón jelen volt Putz Attila önkormányzati képviselő, a Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság elnöke, közreműködött Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója és Bujtás Ervin dalszerző, előadóművész is, míg az új könyvről Kelemen Zoltán színművész, valamint Feiszt György nyugalmazott főlevéltáros beszélgetett Balló Lászlóval.

Szép számmal jelentek meg érdeklődők a bemutató.
Berzsenyi Dániel Könyvtár/Facebook

Az írónak több könyve is megjelent már, az első, várostörténettel foglalkozó alkotást 2021 decemberében mutatták be, ennek keletkezéséről podcast-sorozatunkban maga az író beszélt még tavaly év végén.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra