Bécs új programokkal támogatja a fiatalok társadalmi részvételét

Wunderbar.

November 3-án tartották Bécs Város Integrációért és Sokszínűségért felelős ügyosztálya (MA 17) által szervezett negyedik Közösségi Fórumot, ahol közel 250 résztvevő - köztük számos migrációs szervezet és egyesület képviselője - mutatta be tevékenységét - áll Bécs város közleményében.

A fórum célja, hogy a fiatal generáció bevonásával közösen alakítsa a városvezetés a jövőt, ezért olyan platformokat kell teremteni Bécsben, ahol a hangjukat hallathatják, merhetnek felelősséget vállalni és kiállni a véleményük mellett, valamint a mindennapi életben is megélhetik a demokrácia jelentőségét.

A város ezt a célkitűzést többek között gyermek- és ifjúsági stratégiával, gyermek- és ifjúsági parlamenttel, valamint egyesületekkel és közösségekkel kötött szoros partnerségekkel támogatja.

A bécsi Integráció és Sokszínűség Osztálya jelenleg kis projektek támogatásával - maximum 5.000 euróig - erősíti azon egyesületek munkáját, akik kifejezetten bécsi fiatalok integrációjával foglalkoznak.

A város 2025-ben összesen 35 mikroprojektet támogat; ezek közé tartozik például a Democracy Talks Wienerisch kezdeményezés, amely interaktív, könnyen érthető módon mutatja be a demokrácia fontosságát és értékét, valamint a Von Arbeitnehmer*in zum Arbeitnehmervertreter* projekt, amely a fiatalokat a munka világában való eligazodásában segíti, a munkaszerződésektől egészen a szakmai továbbképzésekig.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek