Döbbenetes élmény volt 2019. első munkanapját az osztrák fővárosban tölteni. Nem csak azért, mert a metsző hideg ellenére hömpölygő turistaáradat, a városháza előtti téren korcsolyázó fiatalok, az utcákon fiákerek fogadtak. Akár, mint egy téli Bruegel képen, beszippantott bennünket ez a jókedvű sokadalom.
Bécsben tényleg mellbevágó, hogy a szocialista hiánygazdaság idejét meghazudtoló tömeges sorban állásokra kell most készülni. Nem a bevásárló-turistának, hanem azoknak, akik kulturális kalandokra vágynak.
Erre január 13-áig, ameddig Bécsben a Bruegel-láz tart, biztosan számítani kell.
Bécs most kulturális lázban ég. Hosszú órákon át tömegek állnak sorba, hogy jegyhez jussanak az Albertinába, a Monet kiállításra. Mások a szomszédos Művészettörténeti előtt várakoznak, az ideiglenes kinti fabódéknak álcázott jegypénztárak előtt Bruegelre. Még este hat után sem adják fel a legkitartóbbak, akkor is legalább 50-en várakoznak a fogcsikorgató hidegben. Ugyanez a helyzet az Operaháznál, ott az épület körül gyűrűzik a sor, bár fogalmam sincs, itt mire a felhajtás, de ők is kitartóak.
Az október 2. óta nyitva tartó tárlat apropója, hogy idősebb Pieter Bruegel 450 éve hunyt el.
Nem egy ismerősünk próbált lebeszélni arról, hogy időpont-foglalás és előzetes online jegyvásárlás nélkül induljunk el Bécsbe tárlatokat nézni. Reménytelen ugyanis a bejutás. Halványan azért bíztunk benne, ha Bruegelre nem is, majd Monetra bejutunk, ha arra sem, valahová csak beférünk, minden másra, bónuszként ott van Gustav Klimt múzeuma.
Mázlink volt, pár óra fagyoskodás után, némi ügyeskedéssel azért csak összejött Bruegel
A Kunsthistorisches Museum egyébként is megér egy napot, egyiptomi és ókori tárlatával, az olasz, francia és spanyol mesterekkel. Itt találjuk Vermeer A festőművészet című képét (a film óta csak A lány gyöngyfülbevalóval), Velazquez festményeit a Habsburg család gyermekeiről, Rubens, Rembrandt, Dürer, Tizian, Tintoretto mestermunkáit.
Bruegel termeire is érdemes még jó pár órát szánni. Készülni kell arra, hogy egy-egy képhez szinte lehetetlenség közel kerülni. Az ismertebb munkákat úgy találjuk meg a legegyszerűbben, hogy azt figyeljük, hol a legnagyobb a tumultus.
A kiállítás igazi kuriózuma, hogy így egy az egyben Bruegel anyagát valószínűleg már soha sehol nem lehet majd végigsétálni, mivel a kényes képek mozgatása már napjainkban is veszélyes.
Valahol elakadt a magyarországi kép
Talán egyedül a budapesti Szépművészeti Múzeumból nem érkezett meg a várva várt festmény, a tárlaton azonban ott a tábla, és a kép hűlt helye. Egyébként Európa minden tájáról sikerült beszerezni a 16. századi flamand mester legnívósabb munkáit.
Ez egyébként az első és utolsó nagy monografikus tárlat a világon, amely a flamand festő életművét mutatja be. Napjainkra alig valamivel több, mint negyven festmény és hatvan grafika maradt fenn tőle, ebből is a bécsi Művészettörténeti Múzeum 12 táblaképet őriz.
Unatkozni nem fognak, ha bejutnak, számtalan érdekes összeállítás szerepel a tematikusan, időrendbe összerendezett táblaképek és grafikák mellett. Bemutatják, milyen ecsetekkel, milyen technikákkal dolgozott a mester, hogyan készültek maguk a tölgyből kigyalult fatáblák.
A tárlatra egyébként még Önök is, ha szerencséjük van befizethetik magukat. Nekünk bejött, így is, sok emberesen, sorban állásokkal tarkítva. Élmény csak állni a zsánerképek előtt, elengedni magunkat, hagyni, hogy beszippantson a Téli álom vagy a Népi játékok. Szinte érezzük a fagyos tél és a hó illatát, a faház mellett megrakott tűz melegét, magával ragad a korcsolyázó gyermekek vidámsága.
Még van pár napunk kiélvezni Bruegelt és Monet-t
A Monet-kiállításra már kevesebb esély van bejutni. Mindössze pár napig, január 6-áig látható az Albertinában kedvenc francia impresszionistánk közel száz képből álló tematikus életmű-kiállítása.
Bruegel még másfél hétig kiélvezhető, a tárlat ráadásul 01.12-én és 13-án éjszaka, 18.30 és 1 óra között is nyitva tart majd. (Jegyinfók: a www.bruegel2018.at címen)
Addig is, egy kis ízelítő:
Kunsthistorisches Museum Vienna
Bruegel - exklusive Sneak Preview!