Begurultak a BME-hallgatók a kollégiumok bezárása miatt, szétbarmoltak több helyiséget is

Az egyetem vizsgálatot rendelt el, a kollégium üzemeltetéséért felelős cég feljelentést tesz, a rendőrség pedig eljárást indít.

Kedd reggelre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Schönherz Kollégiumának több helyiségét is szétverték a hallgatók. Szétdobálták a matracokat és székeket, megrongálták az ágyakat és volt, ahol kalapácssal elkezdték kibontani a falat is – írja a Telex, a rongálásról pedig videót is közöltek.

A lapnak több olvasó is jelezte, hogy a hallgatók Orbán Viktor hétfői bejelentése után kezdték a rongálást, amikor kiderült az is, hogy a kijárási korlátozás mellett november 11-én digitális tanrendre kell átállniuk a felsőoktatási intézményeknek és a kollégiumokat is bezárják. A rendőrök többször is jártak hétfő éjjel az épületben, de közleményük szerint hangoskodás miatt, akkor még nem kezdték meg a rombolást, de a videó alapján eljárást indítottak.

Card

A BME megerősítette a Telexnek, hogy a felvételek az egyetem kollégiumában készültek és vizsgálatot indítottak az ügyben, a kollégiumot üzemeltető cég pedig rendőrségi feljelentést is tett. Egyelőre nem tudják, hogy hányan és pontosan kik vettek részt a rongálásban, a szankciókról is csak később tud dönteni az Egyetem Fegyelmi Bizottsága.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek