Ami (most) nem (annyira) jött össze
Az részben a jelentősebb létszámú publikum. Szellős harmad ház fogadta Bauxitékat, amikor szombaton valamivel fél tíz után, a színpadot a kávézó irányából becserkészve a világot jelentő szombathelyi koncertdobogóra léptek. A dolog így mindenestre kezdettől egy népesebb házibuli hangulatára hajazott - mint a szeánsz végére egyértelművé vált: előnyére és a Bëlga lényegét kidomborítva…
A közönség meglehetősen behatárolhatatlan összetételű volt: a középiskolás generáció ezúttal erősen alul-, a fiatal felnőttek különféle rendű és rangú példányai pedig ennek megfelelően felülreprezentáltan voltak jelen az érdeklődők között.
Utóbbiak közül néhányan jóindulatú elnézéssel vagy éppen bosszankodva figyelték a jeles közérzet-szövegláda előadók egész estés küzdelmét a hangosítás tökéletlenségével. A rapsámánoknak ezúttal nem csak a mozi aula pocsék akusztikájával kellett megküzdeniük. Hanem a folyamatosan gerjedő és torzan beállított mikrofonokkal, meg a szöveg-centrikus dalaik szarkasztikus humorát majdnem teljesen agyoncsapó, rock-kocsmai hangerővel és dübörgéssel.
Ami (most is) összejött
Az a bulihangulat. Amiben a dj Titusz zenei alapjaival kísért, buddhista előadóművészek stílusparódiáinak színpadi oldala a koncert előrehaladtával és az ismertebb, atombiztos kedvencek halmozódásával párhuzamosan mégis csak érvényesülni látszott.
Először csak a különféle megidézett nyelvi és zenei stílusok jellegzetes önimádó pózolásainak tőlük szinte kötelező megidézései jöttek be. Amelyekkel sokszor saját értelmiségi megmondó-státuszukat is kifigurázták, idézőjeleték.
Színházasdinak ezen az estén még ott volt a kezdéskor viselt fényes menedzserzakóktól való fokozatos megszabadulás. Plusz egy szocreál mozis műbőrfotel és egy trambulin. Na meg a fellépés hevében teátrális mozdulatokkal szétvert és a rajongók első három sorába relikviaként szétosztogatott laptopok leamortizálása…
Hőmérők a kultúra hátsó felében
Aki netán ezen alkalommal kívánt volna megismerkedni a zenekar legnagyobb erősségével, a mindenféle rendű és rangú képmutatás vitriolos szöveges kritikájával, annak erre marad a dalok neten elérhető verziója. Ez az este a fan klub összetartásáról szólt. Meg talán arról, hogyan mossa ki némi közös, összekapaszkodós tombolás rosszkedvünk telének maradék salakját.
Mert hogy bosszantó, irritáló pózokkal, kioktató magabiztossággal és hamissággal persze tele a padlás. Elitünket és az ő képmutatásukra meg az egymás bosszantására groteszk dühvel reagáló plebejusokat elnézve: téma lesz elég. És ahogyan hálásak vagyunk egy-egy jobban sikerült poénért egy jobb társaságban vagy partin, ugyanúgy szeretjük ezt a néhány napszemüveges, kötött sapkás, őrült fickót.
Ezeket a flegmatikus megmondó embereket, akik helyettünk is pengeélesen kimondják azt, ami bármilyen formában is indulatossá tesz. Tanulságos zárlata volt a tegnapi koncertnek, hogy a legfrenetikusabb közös dalra fakadás a válogatott trágárságokból összepakolt Egy-két-há című ráadás-dal alatt esett meg a nézőtéren. Hipokrita fanyalgás és cenzúra ide vagy oda - valamit nagyon eltalál a nemzeti hip-hop formáció…
