Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük olvasónk levelét:
Sokat gondolkodtam megírjam-e Önöknek problémánkat, mert nem szeretnék nagy felhajtást csinálni az egészből, de betelt a pohár, mert embertelen ami itt történik.
Szombathelyen a Szily János utcában lakom. Hétfőn elkezdődött a Berzsenyi tér átépítése, lezárták a Széchenyi utcát, lehetetlenítették a közlekedést. Első pár napban még megoldható volt, de mára már szó szerint gyalogosan is lehetetlen a közlekedés. Az emberek bevásárolni sem tudnak eljutni, a feltúrásoknak köszönhetően hangyák lepték el a lakásokat és nekem a munkámat is veszélyeztetik, a megélhetésemet. Már szó szerint az utca másik oldalára is születni kell!
Felhívtam ma a Városházát, bejelentést tettem, de természetesen semmit sem fognak csinálni, nem igazán érdekli őket a problémánk. Közölték, hogy ez az állapot csak ideiglenes, de mindenki tudja, hogy a munkavégzés december 30-ig biztosan tartani fog. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen átépítés ezzel jár, de véleményem szerint nem egyszerre kellett volna mindent feltúrni.