900 millióért újítja fel a szombathelyi Berzsenyi tér környékét a Frisss Rádió tulajdonosa és a helyi stadion építője

Háromszor módosították a közbeszerzési pályázatot, végül a többi három pályázót kizárták.

  • A hivatalos, munkagépet felvonultató bejelentés után, egy hónappal, 2016 júliusában írták ki a közbeszerzési pályázatot a Berzsenyi tér, a Szily János utca és a Szent Márton templom környékének felújítására.
  • A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
    Támogatom

  • A pályázatra négy cég adott be ajánlatot.
  • A pályázati kiírást háromszor módosították két hét alatt.
  • Három pályázó, köztük a legolcsóbb ajánlatot tevő jelentkezését is érvénytelennek minősítették.
  • A nyertes egy konzorcium lett, ennek két vállalkozás a tagja.
  • Az egyik nyertes az osztrák tulajdonban lévő Swietelsky Magyarország Kft., ez a cég építi a szombathelyi stadiont a ZÁÉV-vel közösen.
  • A másik nyertes cég annak a Koroknai Róbertnek a tulajdonában van, aki birtokolja a Frisss Rádiót is.
  • A Frisss Rádió (és a frisss.hu) ügyvezetője Horváth Zoltán, aki Hende Csaba közvetlen munkatársa, bizalmasa, korábban Hende helyi sajtóügyeit intézte.
  • Nettó 897 millió forintos ajánlatával a Swietelsky – Alpok Terra Konzorcium nyerte meg a Szent Márton program első két ütemének (Berzsenyi tér, Szily János utca, Szent Márton templom előtti tér felújítása) kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatát - tudtuk meg a szombathelyi városházáról.

    Háromszor módosították a pályázatot

    A Berzsenyi tér felújításáról többször írtunk már, először akkor, amikor a sajtótájékoztató közben egy munkagép elkezdte elbontani a parkolókat Vége a parkolásnak, újjáépítik a szombathelyei Berzsenyi teret 2016. June 06. 12:42 , a felújítás ugyanis arról (is) szól, hogy ott megszüntetik azokat, és helyette a Szily János utca egyik felén pótolnak majd párat. Aztán kiderült, hogy a munkagépes akció csak performance volt, visszatemették a felbontott térköveket Visszaépítették a megszüntetésre ítélt szombathelyi parkolót 2016. August 11. 07:45 , és még most is ott vannak a parkolók.

    Az emlékezetes munkagépes sajtótájékoztató
    Bonyhádi Zoltán

    Végül bő egy hónappal a látványos bejelentés után kiírták a közbeszerzési pályázatot. Ami nem ment teljesen simán, háromszor is módosították azt két héten belül. Az első módosítás enyhített a szakmai referenciát előró szabályokon. A második módosítás adatokat pontosított, a harmadik pedig a környezetvédelmi szabályok előtérbe helyezése helyett a jótállás időtartamára helyezte a hangsúlyt a pályázat értékelésénél.

    Találtunk egy Közbeszerzési Döntőbizottsági határozatot is, egy szegedi vállalkozás tiltakozott, mivel őt kizárták a pályázatból. A beadványt a Döntőbizottság elutasította.

    Ha stadiont tudnak építeni, akkor utcát is

    A pályázatra négy ajánlat érkezett be, a városháza levele szerint ebből három érvénytelen volt, ezért ezeket a vállalkozásokat kizárták. Még azt is megjegyzik a levélben, hogy a legjobb ár-érték arányt kell figyelembe venniük, és nem a legalacsonyabb árajánlatot. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy nem a nyertes adta a legolcsóbb ajánlatot. Szerettük volna megtudni a szombathelyi Városházától, hogy a három kizárt pályázó mennyiért vállalta volna a munkát. Ám erre nem kapunk választ.

    Ilyen lesz a Berzsenyi tér
    szombathely.hu

    A többször módosított pályázat nyertese így a Swietelsky – Alpok Terra Konzorcium lett, 897 millió forintos ajánlatával. A konzorciumnak két tagja van, az egyik az utóbbi években nagyot szakító Swietelsky cégcsoporthoz tartozó, budapesti székhelyű Swietelsky Magyarország Kft., ami nem azonos a Swietelsky Vasúttechnika Kft-vel, a Haladás névadó szponzorával, ahonnan tavaly ősszel menesztették Homlok Zsoltot Veszélyben a Haladás támogatása? Homlok Zsoltot leváltották a Swietelsky éléről 2016. September 07. 08:42 , a HVSE elnökét. Viszont azonos azzal a céggel, amelyik a ZÁÉV.vel közös konzorciumban építi a szombathelyi stadiont 15,2 milliárd forintra emelték az új Hali stadion építésének költségvetését 2016. February 28. 08:02 .

    Ha rádiózni tudnak, akkor utat építeni is

    De érdekes a Swietelsky – Alpok Terra Konzorcium másik tagja is, az Alpok Terra Kft. Ez egy szombathelyi székhelyű cég, tulajdonosa pedig Koroknai Róbert. Az ő neve korábban is felmerült már, mégpedig a Frisss Rádió kapcsán. Tavaly májusban írtunk a Frisss Rádió (és a frisss.hu) tulajdonosváltásáról Strómanok rádióznak Szombathelyen? 2016. May 05. 13:49 , a rádiónak akkor egy vélhetően offshore hátterű budapesti kft., valamint a Gyöngy Rádió Kft. volt a tulajdonosa.

    Ilyen lesz a Berzsenyi tér
    szombathely.hu

    A cégadatbázis szerint tavaly augusztusban ismét változás történt, eltűnt a budapesti cég, jelenleg a Frisss Rádió a Gyöngy Rádió Kft. tulajdona. A Gyöngy Rádió Kft. pedig a fentebb említett Koroknay Róberté. A Frisss Rádió ügyvezetője pedig az a Horváth Zoltán Hende Horváth Zoltánon keresztül irányít jónéhány szombathelyi médiát 2016. April 18. 17:34 , aki éveken át Hende Csaba országgyűlési képviselő helyi sajtóügyeit intézte, és közben szerkesztőként dolgozott és dolgozik a szombathelyi városi tévénél is.

    Szent Márton terv, Szombathely, 2017.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet