Az utcát az E.ON vágta át korábban kábelfektetés miatt.
Ma reggel beszakadt a Gábor Áron utca, ahol az E.ON éppen új trafóházat épít. A szolgáltató két helyen átvágta az utat kábelfektetés miatt, és ezek egyike szakadt be, vélhetően a sok esőzés miatt.
Amikor fotósunk ott járt, a helyszínen volt Németh Ákos városi képviselő, tanácsnok, aki azt mondta, azért, hogy ne sérüljön a szennyvízhálózat, a kábeleknek három méter mély árkot ástak.
A szolgáltató által megbízott alvállalkozó munkatársai a hiba bejelentése után nem sokkal elkezdték az úttest helyreállítását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.