Nem pirosak lesznek ám, hanem kékek – mondja a városháza egyik munkatársa az épület előtt, amikor fél 11 előtt néhány perccel begördül egy piros Mercedes midibusz, rajta a Blaguss felirattal.
Ráadásul nem is késik, fél 11-re kértük a buszt, és pontosan itt van – teszi hozzá. Ez nem is annyira mellékes, ugyanis pontosan ilyen buszokból áll majd a szombathelyi városi tömegközlekedés január 1-jétől.
Két hete írtuk, Bebukta a Volán Szombathelyt – Januártól a Blaguss fogja üzemeltetni a helyijáratokat 2021. June 18. 19:19 hogy a Volánbusz bebukta a helyi tömegközlekedésre kiírt közbeszerzési pályázatot, a nyertes az osztrák Blaguss cég lett, pontosabban annak magyarországi leányvállalata, a Blaguss Hungary Kft., aminek Sopronban van a székhelye.
A cég Ausztriában már régóta működik, a helyi és helyközi járatokban is, és Magyarországon is jelen vannak sok településen.
A múlt heti városi közgyűlésen Új cég buszai járnak majd Szombathelyen, összevonták az Agorát és a Médiaközpontot, mehet a stadion államosítása 2021. June 24. 08:43 a képviselők egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazták, hogy a Blagussé legyen a következő tíz évre a szombathelyi helyijárat. Január 1-jén veszik át, és szerda délelőtt már alá is írták a szerződést az önkormányzattal.
A szolgáltatást összesen 37 darab Mercedes busz beállításával végzik majd. Ezek közül 3 midi, 5 csuklós, 27 szóló és 2 szóló tartalék autóbusz lesz. A buszok 85 százaléka vadonatúj lesz, a többi használt, de öt évnél fiatalabb.
A buszok megfelelnek az Euro 6 környezetvédelmi előírásoknak, alacsony padlósak, klimatizáltak. A városháza előtt egy midibuszt mutattak be, ez a legkisebb a flottában, ilyenek járnak majd a kisebb forgalmú vonalakon.
Meg is néztük közelebbről, az ajtók nyitva voltak, de így is kellemes hűvös volt bent, ami a leginkább szembeötlött, hogy tágas terek vannak. Könnyű az üléseket használni, táskáknak, csomagoknak is van hely, és az egész belső minőséget tükröz.
Külön kiemelnénk a hátsó ajtónál a lehajtható rámpát, ami a kerekesszékeseket, gyerekkocsis szülőket segíti, azt is láttuk, hogy egy gombnyomásra lejjebb süllyedt az egész busz, hogy még könnyebb legyen a beszállás.
Az ünnepélyes aláírás utáni sajtótájékoztatón Nemény András polgármester emlékeztetett, hogy a választási kampányban jobb tömegközlekedést ígértek. Sikerült versenyhelyzetet teremteni, és most a siker kapujában állnak – mondta.
Kifejezte reményét, hogy Szombathely mintaváros lehet, és az itteni példa talán beindít egy olyan folyamatot, amivel az egész országban megújul a helyi tömegközlekedés.
Szlávik Gábor, a Blaguss Hungary Kft. vezetője azt ígérte, minőségi szolgáltatást nyújtanak, nem csak a buszok lesznek újak, hanem újragondolják a jegy- és bérletértékesítést, elektronikus rendszerben is gondolkodnak, folyamatos fejlesztéseket ígért és azt, hogy a buszok kinézetét a helyi igényekhez igazítják.
Elhoztuk a 21. századot – mondta Horváth Soma alpolgármester, aki azt is kifejtette, hogy a tömegközlekedés jelenlegi 10 százalékos kihasználtságát a következő években évente 3-5 százalékkal akarják emelni.
Mi tesszük hozzá, hogy nem csak új buszok, hanem megfizethető árak és kedvező menetrend is kell ehhez. A Blagussnak most fél éve van, hogy ezeket – az önkormányzattal közösen – kidolgozza.