Hadd kezdjem a Bloom-napot a kezdetektől vagy akár csak nem pont idéntől ismerők és követők számára is evidens tényekkel. Ugyanis Nagy Csaba képzőművész délután hivatalosan is megnyitott térinstallációjának építésekor e sorok írójától érdeklődött egy (igaz nem helybeli) nagymama és unokája, hogy mi ez jól érzékelhető készülődés Szombathely Fő terén. Nos, a modern irodalom egyik alapvetésének, James Joyce Ullysses című monstre regényének főhőse, Leopold Bloom a regény ír származású és azt amúgy Triesztben megíró szerző szíves közlése és elhatározása szerint szombathelyi születésű. Június 16. pedig nem csak Nagy Imréék mártíromságának, hanem ezen regénynek és az ír kultúrának is a nagy napja...
Városunknak a Bloom-nap az egyik legjelentősebb és legnagyobb lehetőségeket kínáló, rendszerváltozás utáni kulturális hagyománya. Annak idején a modernizmusnak és a magaskultúrának mélyen elkötelezett helyi és helyi kötődésű művészek laza ünnepeként, nyilvános akciókkal és kulturális eseményekkel, kiállításokkal megspékelt, mostanában divatos szóval civil kezdeményezéseként indult. Amúgy pedig tökéletes beleillett e nagyhatású, bár sajnos túl kevesek által olvasott nagyszerű regény és írója, alakjai és általában a modern művészet, valamint az ír kultúra e napra (a regény cselekménye napjára) eső globális ünneplésének a sorába - Dublintól New Yorkig.
Leopold Bloom, a reklámember
Éppen ez az a vonatkozás, amely miatt (és mert, fájó ugyan, minden hagyomány intézményesül egy idő után), meg mert a megmozdulások eleve igénybe vették a város kulturális infrastruktúráját - elérkezett a pillanat, amikor a döntéshozóknak is kezdeni kellett valamit e hagyomány létével és be kellett azt illeszteni a város rendezvényeinek sorába. Lássuk be őszintén: avantgard szellemiség ide vagy oda, a Bloom-napban óriási városmarketing lehetősége szunnyad. Ezzel még mindig nem kellően jól sáfárkodunk és a rendezvény még mindig keresi az alternatív, avantgard megközelítés és a városi nagyrendezvényekre jellemző tömeges ismertség közötti egyensúlyt és a saját, összetéveszthetetlen arcát...
Ezzel együtt az idei rendezvény programkínálatában ott volt minden, amire sikerrel lehetne építeni a jövőben. A hagyományos indítás ír nagykövettel (melyik város mondhatja el magáról, hogy biztosan meg tudja mondani egy jelentős európai ország ide akkreditál első számú diplomatájának június 16-i programját?), hivatalos köszöntővel. Igen, a Fő téri „Bloom-háznál”, a falból kilépő (amúgy méltán a város egyik emblémájává vált remek szobor tövében). Aztán a kezdeti évekből stabilan megőrzött pecsételéssel (ezúttal is porcukorral), amelyben művészek, hivatalosságok és polgárok egyaránt részt vettek.
A porcukor nyomok a művészethez és az Elefánthoz vezetnek
A porcukor nyomok ezúttal is a Művészetek Házáig vezettek, amely a legtöbb későbbi események az otthona volt. Az Art Café előtti rendezvénytér sarkában Nagy Róbert médiaművész átélt szavaival hivatalosan is átadták a 3. és 4. dimenziós, egynapos létezésnek Nagy Csaba Enigmatikus táj című térobjektjét, installációját. Sokan megálltak nézegetni és az üzeneteit találgatni - az esti koncertre menet pedig magam láttam, hogy egy kutya rendeltetésszerűen igazi tájnak nézve a művet birtokba vette és megjelölte azt... A kiállítások, az izgalmas és közönséget aktívan bevonó modern művészeti kísérletek sorába illett a Képtárban Nagy Róbert és Horváth Gergely médiaművészek kertkultúrát és digitális csúcstechnológiát házasító, inspiratív közös projektjének szombathelyi vendégeskedése.
Nem maradhatott el a szombathelyi Bloom-napra hazajáró Joyce-kutató, a Joyce Társaság elnöke, Takács Ferenc könyvbemutatója a Művészetek Háza szalonjában. Melynek teraszára menet jóféle Guiness sört kóstolhatott a szomjas kultúrabarát. Erre nagy szüksége volt Fűzfa Balázsnak és a többi vállalkozó kedvű olvasónak is, akik majd két órán át olvastak fel a nagyszerű regényből, aminek jelentős részei valóban az élőszó által megelevenítve nyerik el méltó formájukat, bontják ki igazán a bennük rejlő potenciált. Amúgy italra nagy szüksége volt az Elefánt zenekar nagyobb részt szombathelyi kötődésű tagjainak is, akik a szökőkút tövében felállított, napsütötte színpadon vezették elő koncertjüket este.
És akkor itt hadd mondjam ki végre a tegnapi nap programjával kapcsolatos elismerést. Lehet, hogy átalakult, lehet, hogy intézményesült a hajdanán avantgard kócosságú és lüktetően színes rendezvény. De a nagyközönséghez a magaskultúra hírét, üzeneteit pontosan az ilyen telitalálatos választásokkal lehet eljuttatni, mint ez a sanzont, a kuplét, az énekelt verseket, a jazzt és a bluest, a modern és a hagyományos tánczenéket a rezignált dekadenciával és a legmélyebb életörömmel magas szinten vegyítő muzsika. Félidőben ugyan el kellett hagynom Szendrői Csabiék szeánszát, hogy meghallgathassam a képtáras kiállítók közönséggel együttes prezentációját a szalonban.
Annak végeztével pedig már várt minket az est másik zenei csemegéje, a koncertet nem túl gyakran adó Chen zenekar video-vetítéssel spékelt fellépése a Művészetek Háza teraszán. Az elektronikát sokféle hagyományos hangszerrel, hangmintákkal és effektekkel, Takács Péter lebegős-elszállós gitárjátékával és a Váradi-Schütz féle ritmusszekció repetitív alapjaival vegyítő hangulatzene, zenei meditáció méltó lezárása volt a napnak. A teraszon egybegyűlt, a koncert alatt amúgy fesztelen csevegésbe, eszmecserébe és közösségi együttlétbe alámerülő Bloom-szimpatizánsok feje felett egy pár percre még egy vicces, furcsa repülő szerkezet is megjelent. Lehet, hogy az UFÓ-k már a Bloom-napon itt voltak?
