Dermot Mcguaran a magyarországi Ír Nagykövetség első titkára amellett, hogy boldog volt, elég messzire ment az ír-magyar kapcsolatok ecsetelésében, a keltáktól indította elmélkedését, hasonlítva őket a honfoglaló magyarokhoz. De egy merész ugrással eljutott a közelmúlthoz és a jelenhez, azaz Szombathely és Joyce, közelebbről az Ulysses sajátságos, bensőséges viszonyához, lelkesen üdvözölve azt.
Dr. Ipkovich György polgármester szerint a csepergő eső mögül a ’Mester tekintett le városunkra, mintegy ír időjárást varázsolva ide, hogy teljes legyen a mítosz, amelyet egyébként zöld lufik is hivatottak voltak szimbolizálni, amely ugye a szigetország nemzeti színe.
Dublin 11 tükör
A Joyce-ház előtt és a tér túloldalán kandeláberek közé feszített drótkötelek tartják a két oldalon nyomott molinókat, ezeket két héten át nézegethetjük merengve. E szabadtéri tárlat viseli a Dublin 11 tükör nevet, a molinók még a délelőtti napsütésben kerültek a helyükre – a polgármester szerint a város új színfoltja ez -, s valóban, az alkotók színekben és formákban igyekeznek kifejezni, amit a világhírű író szavakkal ért el. S ami vita az Ulysses körül kialakult, olyan szkepszissel, és a lélek legteljesebb odafordulásával igyekszünk megérteni a sokszor megérthetetlent, és ez nem véletlen.
Mint már Márai is felfedezte: egy ember – ő volna James Joyce – egy napon világgá bocsát egy művet, amely egyszerűen a levegőbe röpít nagyjából mindent, amit az írástudók világa eddig az irodalom törvényeiként értett és tisztelt. Ennek olvasása után lehetetlen, hogy az ember a jövőben ugyanúgy dolgozzon és olvasson, sőt éljen tovább, mint annak előtte tette. Ezt az érzést erősítik a Fő téren függő molinók, az alkotók szerint bevallottan is arról szólva, hová jutott a design az utóbbi időben. Nézegetve rá kell jönnünk: messzire, mintha a századelő
minden egész eltörött
hangulata érződnék, s valóban, ilyképp céljuknak megfelelnek, az Ulysses akkor született, azt a kort tükrözi.De hát mi az az Ulysses?
A szombathelyi Bloomsday kronológiáját önkényesen felrúgva, megértését segítendő azért mindenképp meg kell emlékeznünk magáról a műről, s arról is, mi közünk van minékünk ehhez a borongós ír zsenihez.
James Joyce Ulysses-e egyetlen, több mint száz év előtti nap, 1904 június 16-a történetét írja le. A modern világirodalom első nagy regényének hőse, Leopold Bloom, a regény szerint szombathelyi származású. Mint az Ulysses valamennyi szereplőjét, Leopold Bloom-ot is valós személy alapján formálta meg az író. Helytörténészek derítették ki, hogy valóban élt egy Blum család a regény megírása idején Szombathelyen, a Fő tér 40. szám alatt. Textilkereskedéssel foglalkoztak, így gyakran látogattak az akkor az Osztrák-Magyar Monarchia legfontosabb kereskedelmi kikötőjének számító Triesztbe, ahol annak idején Joyce lakott családjával.
Az önkéntes száműzetésben élő író kereste a számára izgalmas, idegen kultúrát jelentő Kelet-európaiak társaságát. Mivel angol nyelvet tanított, bőséges alkalma volt velük találkozni velük Triesztben, ahol a XIX. század vége óta működött szombathelyi származású kereskedőkből, iparosokból álló polgári kör. Könnyen lehetséges tehát, hogy Joyce az ő közvetítésükkel ismerkedett meg a szombathelyi Blum Márton négy fiának egyikével, aki a regénybeli Leopold mintája lett.
A végeredményt tekintve mindegy is, egy azonban városunk számára nagyon fontos: az Ulysses-ről szóló könyvtárnyi irodalom mindegyikében szerepel Szombathely neve, ilyképp abban biztosak lehetünk, az irodalmi köztudatban mindenképpen benne van, s nem fenyegeti az a veszély, mint vízfejjé növekedő fővárosunkat, nevezetesen, hogy Bukaresttel keverik, s már ez is valami.
Vissza a Bloomsday-hez, értelmezési kísérlet
Ahhoz, hogy megértsük, mit akar az a sok jó értelemben vett félőrült szombathelyi ezen a napon, értelmeznünk kell magát a regényt, mint jelenséget és úttörőt. Az Ulysses terjedelme ezer sűrűn telenyomtatott oldal, amelynek minden mondta szükségszerűen van a helyén, belőle semmi ki nem hagyható, semmi föl nem cserélhető, mivel Joyce műveinek leglényegesebb tartalma maga a nyelv, így ez a mű nem olvasmány, első olvasatra reménytelen halandzsának tűnik. Ahogyan sokan ma is irodalmi blöffnek tartják, akik nem fedezik fel, hogy itt egy új nyelv beszél, s ezért az, hogy a rá utaló eseményeket és emlékezéseket is kevéssé értik, igaz, nevében mindent el lehet követni.
A rövidre sikerült szabadtéri ír zene (eső, ugye) nem szorul magyarázatra. Az immár szokásos útvonal pecsételés például tökéletesen érthető, hiszen a Fő téri Bloom-háztól és Bloom szobortól az Írokéz Galériáig tart, illetve tartott az esőben. Igaz, ez szakított a hagyományokkal, hiszen Blum Lipót szokásos sétaútvonala a Belsikátoron át az Elender Székházig terjedt, idén azonban okszerűen jutottunk el a galériáig, ahol megnyílt Ipacs Géza kiállítása
Az istenit, már fél öt van
címmel, tartalmában és formájában tökéletesen megfelelve a regényről fentebb mondottaknak.
Joyce azonban tényleg siratta önmagát, hiszen alighogy megkezdődött volna a nagyközönségnek szánt program veleje a Fő téren ír zenével, táncházzal és ír szabadtéri kocsmával, leszakadt az igazi égi áldás, mindent átírva, mondhatni tönkretéve. Kis ideig még halk ír muzsika szűrődött át a letakart hangfalakból, öten ültek is az asztaloknál, de amikor hét óra tájban a technikusok elkezdték leszerelni készségeiket, s végképp biztossá vált, hogy itt már semmi sem lesz, az öt söröző ember távozott, a kocsma pedig bezárt.
Ami a szabadban lett volna, az Agora székházának pincéjébe költözött, ami tömegeknek szánt szórakoztatásnak indult, szűk kör számára vált elérhetővé – helyszűke miatt -, a népünnepély elmaradt. A Mollysnight című kamaradráma viszont nem, ezt a Fő tér 40. számú házban adta elő Fullajtár Andrea és Takács Ferenc. Elementáris szóözön ez a regény végéből, aki ott volt, élvezhette. Nem véletlenül fogalmaztam így. Eredetileg a Fő téren, kivetítőn nézhették volna azok, akik nem férnek be, a nagy zuhogásban ezt sem lehetett megvalósítani, helyette Joyce szobra nézegette kerek szemüvegén át az elnéptelenedett teret.
