Nemigen kerülheti meg az ember Leopold Bloom nevét, ha szombathelyi. Ha kiállítótermeket mondjuk nem is látogat, de helyi sajtóterméket szokott a kezébe venni. Tizennégy év alatt olvashatott eleget a témáról: ennyi ideje, hogy tart a kultusz itt, a nyugati végek kulturális értelemben sokszor élőhalottnak mondott városában. Következésképp nem is kívánunk hát helyet adni esetleges sértődéseknek azzal, hogy sokadszorra is taglaljuk azt, miről szól a Bloomsday, pláne hogy a honlapon ezt jó velősen összefoglalják - azzal törődünk inkább, hová jutott az egész. És hogy mennyi oxigént pumpál az élőhalott jobb féltekéjébe.
Szóval, hová jutott? Elsősorban oda, hogy egyetlen napba már bajosan gyömöszkölhető bele minden olyan gesztus, amivel James Joyce emlékét táncolják körbe az érintettek. Ezért június tizenhatodika előtt már két nappal is adódik program, ráadásul olyan, amihez nem kell műértőnek lennünk. Csak látni kell hozzá. Meg hallani. Meg néhány feszültségtől megfosztott, szabad perc.
Miért? Mert szerencsére ott tartunk, hogy a Bloom-bizsergés minden évben másféleképpen üt be, mindig hoz valamit a szellemi konyhára, és a kezdeti öncélúságot is felváltotta már a nagyközönség felé való nyitás. 2005-ben a Fő téren bukkant elénk kalapos szobor képében egy ismeretlen ismerős, rá egy évre a nemzetközi szimpózium megrendezési jogának elnyerésével Joyce-kutatók árasztották el Szombathelyt és a fővárost, tavaly Najmányi László lépett elő egy Blum-házról szóló rémregénnyel Rémregény íródott a Blum-házról 2007. June 05. 13:46 .
Mindig másképpen bizsereg, de mégis ugyanúgy. Most szombaton például ugyanazok a nagyszerű grafikusok mutatták be elképzeléseiket, akiket a Dáblin névre keresztelt "tematikus grafikai mappa" évről-évre megjelent számaiból már ismerhetünk - csak éppen a képi közlés hordozói most a Képtár falai lettek, a formátum pedig tértipográfia.
"A legtehetségesebb hazai képgondolkodókból ezen a kiállításon vannak egyszerre a legtöbben jelen"
Az FM Zero kísérleti dob-performansza mellett Somogyi Krisztina művészeti író szavai is karéjba gyűjtötték a harminc-akárhányas létszámban megjelenő embereket. Ő arról gondolkodott hangosan, amit a látogató külön falon is elolvashat: miért van az, hogy a tervezőgrafikában egy évtized alatt végbement perdöntő változások nem hozták magukkal egyúttal a Dáblin gondolatiságának átalakulását? Ennek oka szerinte az lehet, hogy
a mi Dáblinunk fiktív város. Szépséges és szerethető, de nem evilági. Nem a valóság tükre, hanem titkos kertként létezik az alkotók szellemi világában.
(Krisztina további eszmefuttatása a képgondolkodókról elolvasható július 20-ig a Képtár emeleti nagytermében, mint azt már említettük.)
Az "Elmúlt 10 év" című kiállítás közönsége sajnos a folytatólagos program következő pontjára széthullott: a Képtárban megjelentek töredéke vonult csak át este nyolc órára a Mártírok terére, és még nagyobb probléma, hogy az űrt mások sem pótolták. A Savaria Mozi melletti parkolóra lefektetett gyepszőnyeg - Savaria Zöld Szigete, így nevezték el - hosszasan tátongott, csak a sörmérésnél lézengtek néhányan, még akkor is, amikor a tenorszaxofonista Ágoston Béla és a Mezőn Túró Rév Szarvas már az utolsó számainál tartott. (Azt hihették, hogy műfű-műalkotásra lépni tilos?)
Pedig a komolytalan nevű formáció olyan komoly szabadzenei turmixgépben dolgozott egybe absztrakt hiphopot, ziháló dzsezzt és merevlemezről felhangzó mindenféle hibbant hangmintákat, hogy e sorok írója nem is érti, miért nem hallott még felőlük, és hogy merre rázták eddig a száncsengőt.
Ferenczy György és a Rackajam dinamikus, elejétől a végéig egyetlen ponton sem hibádzó koncertjére már némileg - bár Ausztria-közeli városhoz még mindig méltatlan mértékben - megszaporodott a nézősereg. Az égnek azonban semmi esetre sem tartozunk hálával, ugyanis a szabadtéri vetítős VJ-programra a szemerkélni kezdő eső miatt már nem kerülhetett sor, csak másnap.
Levették a többi alkotást - az elhunyt művész előtt tisztelegtek
Ez a bizonyos vasárnapi másnap azonban nem sötétedéskor kezdődött, hanem jóval előbb, hét órakor az Irokéz Galériában. A Bloomnapot előkészítő rendezvények közül azonban az itteni kiállítás megnyitója a szokásos rágcsálnivalók, fehérborok helyett tompa csend kíséretében zajlott le: az egyik kiállító művész, Major János ugyanis négy napja, 74 éves korában eltávozott az élők sorából.
A többi alkotó úgy döntött, saját képeiket leemelik a falakról, hogy minden figyelem elhunyt pályatársuk műveire irányulhasson. Közülük St. Auby Tamás keserűen méltatta néhai barátját:
Ő a leghíresebb ismeretlen művész volt. Nem vettek róla tudomást a szakmabeliek. Most, hogy három napja halott, beindul majd a művészettörténészek gépezete, hogy ők rendezhessék meg a nagy Major János kiállítást.
