Európai bölényeket telepítettek az Őrségbe

Az állatok önállóan élik az életüket, alakítják a vadont.

Európai bölényekkel népesítették be az Őrségi Nemzeti Park egy hetven hektáros, fokozatosan újra vadonná alakuló területrészét. Egy nemzeti parkban szükség van olyan, nagy kiterjedésű, összetett, több élőhelyet, gyepet, erdőt magába foglaló részekre is, ahol egyáltalán nincs emberi beavatkozás, és ahol lehetőség szerint a természet minden alkotóeleme jelen van, beleértve a korábban kipusztított állatokat is. Csak így érthető meg ugyanis a természet valódi működése, így tanulhatja meg az ember, hogyan hívhatja segítségül a természet erőit a saját, tönkretett környezete helyreállításához.

Megnyerő külső, csábos tekintet
elmenynektek-blog.hu

Több mint egy évtizeddel ezelőtt döntött úgy a nemzeti park vezetése, hogy létrehoz egy a természetes vadonhoz leginkább hasonlító területet és arra visszatelepíti az egykor itt is élt európai bölényt. Az igazgatóság az elmúlt évek során megvásárolta a Kondorfa község határában található úgynevezett Hegy-völgy területét, amelynek zöme gyep, de található rajta tölgyes erdő és foltokban erdeifenyő is. A területen mélyfúrású kutat létesítettek, idén tavaszra pedig elkészült a teljes élőhely körül egy speciális, ötezer folyóméter hosszú, hét vezetékszálból álló elektromos kerítés is.

A fejlesztéssel párhuzamosan az igazgatóság európai bölényeket szerzett be, amelyeket Szalafőn, az Őrségi Népi Műemlékegyüttes mögött kialakított bemutató területen helyezett el, innen szállították át az állatokat új, remélhetőleg a vadonhoz egyre jobban hasonlító tágasabb élőhelyükre. Az állatok azóta önállóan élik életüket és egyben az ő rágásuk, taposásuk alakítja a vadont. A szakemberek szerint egy olyan természetes rendszer jött létre, amely önmagát szabályozva működik, lehetőséget adva számtalan élőlénynek a megtelepedésre, a folyamatok tanulmányozására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vadon területe zárt, oda szigorú biztonsági szabályok betartásával jelenleg csak a szakemberek léphetnek be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Helyek