Bródy János új dalát nem játssza az állami rádió

"És ellenség lesz mindenki, aki kételkedni mer" - énekli a zenész, aki szokásosan belemenős interjút adott.

Bródy János december 10-én, az emberi jogok világnapján tartja következő nagykoncertjét, de erről nem számol be a Magyar Rádió, mint ahogy az „Akit a hazája nem szeretett” című dalát sem játssza.

Erről a zenészlegenda a Magyar Narancsnak adott interjújában beszél, ahol nemcsak a hatalom, de magyar a zenésztársadalom is kritika tárgya.

Ez utóbbiról azt mondja Bródy, hogy:

Manapság ennek a műfajnak olyan a szerkezete, hogy támogatás nélkül nem nagyon tud érvényre jutni vagy megszólalni egyetlen új előadó sem. Ennek pedig az a feltétele, hogy a politikailag értelmezhető gesztusoktól távol tartsák magukat a zenészek.” A zenész elismeri, hogy az NKA nem politikai alapokon osztja a támogatásokat, de a médiajelenlét „már jelentősen függ azoktól a szerkesztőktől, akiknek a főnökei elég jelentősen függenek a centrális erőtértől.

Demjén Ferenc koncertjét 25 millió forintos állami támogatása is sorra kerül.

Erről így beszél Bródy:

Nyilván előnyös helyzetben vannak azok a művészek, akik lelkesen kiállnak a Fidesz politikája mellett. Én nem tartozom közéjük, és csak addig maradok a színpadon, amíg az a közönséget érdekli. Már sokszor figyelmeztettek, hogy fogjam be a számat, mert ezzel csak ártok magamnak és a közönségem egy részét is elidegenítem, de azt hiszem, nekik sem a régi dalokkal van bajuk, hanem az újakkal. Közben úgy látom, hogy éppen az a baj velem, hogy én olyan maradtam, mint régen.

A cikket a Magyar Narancs mai számában lehet elolvasni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra