A 21 éves Nagy Kevin saját nevelésű játékosuk.
Lejár Nagy Kevin szerződése, így búcsúzik a Haladástól – jelentették be a Haladás VSE hivatalos oldalán.
Saját nevelésű játékosuk, 2019 decemberében debütált az élvonalbeli csapatban. 74 mérkőzésen 17 gólt szerzett, 3 kupagyőzelmet, valamint 3 bajnoki címet is bezsebelt a Haladás színeiben.
Kevin mindössze 21 éves, az UEFA Futsal Bajnokok Ligájában 12 találkozón volt kerettag, és egy alkalommal volt eredményes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!