Terézváros és Erzsébetváros, vagyis a hatodik és hetedik kerület, ha úgy tetszik, Budapest vigalmi negyedei, a főváros sohoja, aki ide költözik, az jobb, ha tisztába kerül azzal, hogy a nap leszálltával errefelé nem a csend az úr. Hogy a környéknek ez a tulajdonsága mennyire eleven és levakarhatatlan, annak friss példája, hogy mindkét kerület önkormányzata próbálkozott már csendrendelet bevezetésével az elmúlt két évben, csak éppen azzal nem számoltak, hogy a rokonszenv elnyerése helyett irdatlan intenzitású ellenszél lesz a jussuk.
Úgy esett, hogy pont e két, éjszakánként legforgalmasabb kerület találkozási vonalában bontotta ki szárnyait a Sirály mintegy fél évtizede, nem titkoltan, de nem is tolakodóan előtérbe nyomva azt a tényt, hogy a kezdeményezés fiatal zsidóké, akik egy tulajdonosi jogviták közepén álló házat amolyan foglaltház-stílusban belaktak, hogy ott egy kis kultúrális gócpontot képezzenek ki. Nem csak maguknak, ellenben mindenkinek.
A Sirály tehát nem vendéglátóipari egységnek indult, sőt, úgy tudjuk, a kezdetek kezdetén még itallap sem volt, éppen úgy esett a bor ára, ahogy huppant - a lényeg sokkal inkább az volt, hogy gondolatokat lehessen cserélni büntetlenül, flancos dizájnerülőkék helyett régies kávéházi székeken, a Király utcára tekintő üvegtáblák mögött, és miközben kint rohan a világ, itt az idő szinte arra lett kitalálva, hogy megállítsák.
Ez az ismérv mindenki örömére akkor sem lett a múlté, amikor beköszöntött a klasszikus kocsmajelleg: már ott virítanak a krétával írt italárak Botticelli kifigurázott Vénusza alatt, deci Irsai 250, korsó Soproni 380, Zlaty Bazant 420, szóval a környékbeli romkocsmáktól nem nagyon eltérő árfekvésben ihatunk.
A keretek feszegetése, tegyük hozzá gyorsan, nem áll távol a helytől: befogadnak olyan művészeti kinyilatkoztatásokat is, amiket másutt már a küszöbről fordítanak vissza - az alagsorban egy külön kis birodalom várja a kísérletezőbb kedvű társulatokat, amik közül az egyik éppen Oidipusz király történetét ülteti át friss keretek közé, míg a másik a plazma tulajdonságait vonatkoztatja Budapest lakóira -, de találunk itt alkalomadtán koncertet, performanszt, miegymást.
S míg a pincében művészek aktivizálják magukat, a csigalépcsőn megközelíthető emeleten a lehető legpasszívabb üzemmódban áshatjuk bele magunkat a könyvespolv tartalmának bármelyikébe, ahol megfér egymás mellett az ódon Superman-képregény és a fizikakönyv, Tolkien bestsellere és Lenin összese - s ha közben bele is mar a szembe a dohányfüst (mert kissé balga módon ezt a részleget nevezték ki nemdohányzónak, fittyet hányva a fizikára), még mindig ott vannak a növények, amik semmire ügyet nem vetve fotoszintetizálnak a vállunk fölött.
A Sirály egy nagyon sajátos, egyben zavartalan nyugalomsziget a főváros energiát pumpáló szívében, free wifivel, bringabarát attitűddel (be lehet vinni a verdát), valamint az átlagnál néha kicsit magasabb bölcsész-sűrűséggel, de aki nem ijed meg ettől, annak bátran ajánlható.
