Büntetővégzés van, ítélet még nincs a Halmágyi-ügyben

A Szombathelyi Médiaközpont volt igazgatóját több bűncselekménnyel vádolják.

Egyelőre még nem hozott ítéletet a bíróság Halmágyi Miklós ügyében – tudtuk meg a Szombathelyi Törvényszéktől. A Szombathelyi Médiaközpont volt igazgatója ellen folytatólagosan elkövetett csalás és sikkasztás, valamint hamis magánokirat-felhasználás gyanúja miatt indult bírósági eljárás.

Halmágyi Miklós az irodájában.
Józing Antal

Mint a bíróságtól megtudtuk, Halmágyi Miklós tárgyalást kért, így a bíróság most büntetővégzést hozott, amely szerint 1 év 3 hónap börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve. Emellett 360 ezer forint pénzbüntetést és 547 ezer 447 forint vagyonelkobzást állapított meg a bíróság.

A végzés azonban nem jogerős, ha Halmágyi nem lép vissza a tárgyalástól, akkor februárban azzal folytatódik az ügy. Ha közben a volt igazgató lemond a tárgyalásról, a végzés jogerőre emelkedik.

Megpróbáltuk telefonon elérni Halmágyi Miklóst, ez azonban nem sikerült.

Az ügyet az önkormányzati tulajdonú Médiaközpont felügyelőbizottsága indította el, amikor szabálytalan bankkártyahasználatot és pénzfelhasználást talált a cégnél. Nemény András polgármester vizsgálatot rendelt el. Aggályos bankkártyahasználat miatt soron kívüli belső ellenőrzés a szombathelyi Médiaközpontban 2020. February 06. 16:18

A vizsgálat eredménye Szabálytalan kiküldetések és bankkártyás fizetések, 760 ezer forint autóhasználatra - Itt a jelentés a Médiaközpontról 2020. February 20. 10:21 szerint a cég előző évben kinevezett igazgatója, Halmágyi Miklós több alkalommal, jogtalanul, saját céljaira használta a cég bankkártyáját, hogy kilenc hónap alatt 760 ezer forintot számoltatott el saját autója használatért és több alkalommal szabálytalanul volt kiküldetésen.

A polgármester 2020 februárjának végén tett feljelentést a rendőrségen, a közgyűlés pedig azonnali hatállyal megszüntette Azonnali hatállyal menesztik a szombathelyi Médiaközpont igazgatóját és büntetőfeljelentést is tesznek 2020. February 18. 15:19 az igazgató munkaviszonyát. Az ügyészség novemberben emelt vádat Vádat emeltek a szombathelyi Médiaközpont volt igazgatója ellen 2021. November 22. 15:54 a volt igazgató ellen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet