A hír, miszerint a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kérésére a cég titokban megfigyelte kliensei e-mailjeit, kedden került napvilágra, s foglalkozott vele a többi között az amerikai közszolgálati rádió (NPR) is.
Cáfolatában a Yahoo leszögezi: a szolgáltatásait igénybe vevők leveleinek, vagy adatainak ellenőrzésére vonatkozó minden egyes kormányzati kérést szigorúan mérlegelnek, éppen a kliensek adatainak védelme érdekében. A cég határozottan leszögezi, hogy az elektronikus levelek ellenőrzésére szolgáló szoftver nem létezik a Yahoo számítógépes rendszerében.
A Yahoo egyébként kedden Marissa Mayers vezérigazgató aláírásával már megjelentetett egy közleményt, amelyben nem cáfolta, de nem is erősítette meg a titkos megfigyelésről szóló információkat, hanem leszögezte, hogy a Yahoo tiszteletben tartja az amerikai törvényeket.
Az NSA és az FBI szerdán sem reagált és újságírói megkeresésre sem volt hajlandó kommentálni a híreket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!