A CNN szerint Magyarországon van a világ legszebb kávéháza

És ezt kiemelt hírként közlik.

„Amikor belépsz a New York Kávéházba, azon kapod magad, hogy olyan érzésed van, mintha a Sixtus-kápolna magyar megfelelőjébe érkeztél volna” – így kezdődik a CNN-en az a hosszabb írás, amely Budapest egyik kulturális nevezetességét mutatja be a világnak.

A cikket a befolyásos amerikai média kiemelt helyen közli, és a címoldalon „A világ legszebb helyének” titulálja a fővárosi kávéházat.

A szerző dicséri az olasz neoreneszánsz stílusú épületet, a freskókat, a csillárokat, és részletesen ismerteti a hely történetét is.

Ön már járt benne?
CNN

Ezek szerint az amerikai New York Life Biztosító Társaság létesítette itt európai központját 1894-ben, ebben kapott helyet a kávéház, amely gyorsan népszerű lett a fővárosi írók és költők körében, akik itt rendezték be főhadiszállásukat. Az emeleten szerkesztőségek is működtek.

A kávézóhoz és az alkotókhoz számos legenda fűződik.

A második világháború után a kommunisták bezárták a helyet, hogy aztán 2001-ben egy luxusszállodákat üzemeltető cég megvásárolja és öt évvel később újra kinyissa.

A helyiségnek megtalálták az eredeti terveit, így szinte teljes egészében rekonstruálni tudták. Igaz, kisebb módosításokat azért végrehajtottak: ilyen például a Szabadság-szobor képe, amely az eredeti nyitás idején még nem létezett.

Ez nem a Sixtus-kápolna, ez egy budapesti kávéház
CNN

Jelenleg mindenki által látogatható a New York Kávéház, ami egy szálloda része, de amíg valamikor a szegény magyar írók találkozóhelye volt, mára leginkább a gazdag turisták szelfizőhelyévé vált, akik, ha már ott járnak, rendelnek is valamit.

A CNN további fotói itt, a menüt és az árakat pedig itt tudja megnézni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra