Hatályon kívül helyezte a szombathelyi Csaba utcai felüljáró forgalomba helyezési engedélyét a Győri Törvényszék, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú hatóságot - erősítette meg olvasónk információját a Törvényszék.
A győri Közigazgatási Bíróság jogerős döntése azt jelenti, hogy jelenleg
nincs olyan hatósági engedélye a felüljárónak, ami alapján jogszerűen használják az autósok.
Az ítélettel szemben fellebbezésnek nincs helye, a határozattal szemben felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani a Kúriához - közölte a Győri Törvényszék.
2012 óta megy a vita a felüljáróról
A felüljáró működési engedélyét már 2012-ben, az átadása után alig egy hónappal
megfellebbezték
Megfellebbezték a Csaba utcai felüljáró engedélyét
2012.
November
17.
08:18
. A környéken lakók nehezményezték a nagy forgalmat, a zajt, és azt, hogy a felüljáró melletti út olyan közel lett megépítve, hogy nem tudtak szabályosan leparkolni a házuk előtt. De az is macerássá vált, hogy a saját udvarukra behajtsanak. Ezt ugyanis csak úgy tudják megtenni, ha a feltartják az arra haladó autókat.
A felüljáró először csak ideiglenes engedélyt kapott, majd később megkapta a végleges engedélyt is. A lakók nem adták fel, 2017-ben a bíróság visszavonta Akár le is zárhatják a szombathelyi Csaba utcai felüljárót 2017. June 01. 14:44 a végleges engedélyt.
Több tárgyalási forduló következett, a Kúria tavaly ősszel jóváhagyta a végleges engedély visszavonását. Most pedig a Győri Törvényszék helyezte hatályon kívül az ideiglenes engedélyt. Igaz ugyan, hogy a felperesek, azaz a lakók kereste sem volt elég alapos, de az engedélyt hatályon kívül helyezték.
A Győri Törvényszék ítélete új eljárásra kötelezi az első fokú hatóságot, ami ebben az esetben a Vas Vármegyei Kormányhivatal. Így
a kormányhivatalnak újra le kell folytatnia az engedélyezési eljárást,
úgy, hogy annak eredményét a lakók is elfogadják.Ha lezárják, baj lesz
A Csaba utcai felüljáró a város egyik legfontosabb közlekedési létesítménye. Az észak-déli vasútvonal felett halad át, és összeköti a város nyugati és keleti részét, illetve összekapcsolja a déli és keleti iparterületet a belvárossal.
Ha a felüljárót lezárják, akkora a rajta áthaladó forgalom egy része a keleti-déli elkerülő útra, másik része az amúgy is túlzsúfolt Hunyadi, Szent Márton és Zanati útra terelődik át. Ami nemcsak a belváros, hanem az elkerülő út forgalmát is akadályozná.
Kérdéseinket elküldtük a kormányhivatalnak, amint válaszolnak, visszatérünk az ügyre.