Csak a ferencesek tartanak körmenetet, de szentmisék szinte mindenhol lesznek

Az evangélikus személyesen is várják a hívőket, a reformátusok online tartják az istentiszteletet. Összegyűjtöttük, hogy hol és mikor lehet részt venni a szertartásokon.

Idén a plébánosokra és a lelkészekre van bízva, hogy megtartják-e az ünnepi szentmiséket, körmeneteket és istentiszteleteket. Mivel sajnos a legtöbb plébánia nem rendelkezik folyamatosan frissülő online platformmal, összegyűjtöttük, hogy hol és hogyan lehet részt venni a szertartásokon.

A templomok adminisztrációs munkatársai arról számoltak be, hogy az elmúlt hónapban jelentősen csökkent a templomok látogatottsága, körülbelül felére. Kifejezetten figyelnek arra, hogy csak egy háztartásban élők ülhessenek közel egymáshoz, a többieknek ki kell hagyniuk a másfél méteres távolságot. Minden templomban a bejáratnál van kihelyezve fertőtlenítőszer, a szenteltvizeket pedig beszedték. Mindenkinek kötelező a maszk, kivétel a kántornak, ő maszk nélkül énekli végig a szentmiséket. Van, ahol nem egyáltalán nincsenek ministránsok, máshol pedig kizárólag felnőttek lehetnek. A perselyekkel nem mennek körbe, hanem azok a bejárathoz vannak kihelyezve, kifelé menet lehet adakozni.

Az evangélikusok a gyülekezeti tagokat arra kérik, hogy lehetőség szerint a Credo Rádión keresztül kapcsolódjanak be az ünnepi liturgiába. De a templomban nagypénteken 10 órakor tartanak ünnepi istentiszteletet, valamint este 6 órakor passióolvasást. Húsvét ünnepén pedig 10 órakor lesz ünnepi istentiszteletet az evangélikus templomban.

Szombathelyi Evangélikus templom
Bonyhádi Zoltán

A reformátusok tartják a legbiztonságosabb istentiszteleteket. Ők Facebookon élőben közvetítik az ünnepi istentiszteleteket. Pénteken, szombaton és vasárnap is 10 órától.

Szombathelyi református templom
Mészáros Zsolt

A római katolikusoknál pedig ahány templom, annyi megoldás. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2021. március 5-én hozott rendeletet, melynek a lényege, hogy a híveket felmentik a szentmisére járás kötelezettsége alól, ugyanakkor a nyilvános szentmisék továbbra is lehetségesek.

Székesegyház
Mészáros Zsolt

Összegyűjtöttük a hét leglátogatottabb szombathelyi templom miserendjét: az Oladi Plébániáét, a Sarlós Boldogasszony-székesegyházét, a Szent Erzsébet Ferences Plébániáét, a Szalézi Plébániáét, a kámoni Krisztus Király Plébániáét, Szent Márton Plébániáét, és a szombathelyi-szőllősi Jézus Szíve-templomét.

Sarlós Boldogasszony – Székesegyház

A körmenet elmarad. Szombaton 17 órakor lesz szentmise. Székely János megyéspüspök vasárnap 10 órakor tart szentmisét. Ezen kívül vasárnap 7.30-kor, délben és 18 órakor is lesz szentmise, de azokat már más atyák mutatják be. A Szombathelyi Egyházmegye Youtube csatornáján a nagyheti szertartások élőben is követhetők.

Oladi Plébánia

Körmenetet nem tartanak. Szombaton 17 órakor azonban lesz szentmise és ételáldás. Valamint a vasárnapi szentmisék, szokott miserendben meglesznek tartva.

Szent Erzsébet Ferences Plébánia

Tartanak körmenetet. Szombaton 17 órakor lesz szentmise. Vasárnap a reggeli 7 órás szentmise után lesz ételszentelés, és a 10 órás szentmise után kerül sor a körmenetre a templom és a kollégium körül. Húsvéthétfőn ünnepi miserendet tartanak.

Szombathelyi Szent-Márton templom

Körmenet elmarad. Pénteken és szombaton nem, vasárnap a szokott miserend szerint lesznek szentmisék.

Szent Kvirin – Szalézi templom

Nem lesz körmenet. Pénteken 16 órától, szombaton 17.30-kor lesz szentmise, ami után a szabadban lesz húsvéti ételáldás a templomlépcsőről.

Kámoni Plébánia

A feltámadási körmenet itt is elmarad. Pénteken Kámonban 18 órakor, Herényben 15 órakor lesz szentmise. Szombaton 17 órakor csak a kámoni templomban lesz ünnepi szentmise és ételáldás. Vasárnap Kámonban 7.30-as mise után lesz ételszentelés a szentmise végén. Kámonban vasárnap még 10.30-kor és 18 órakor, Herényben 9 órakor lesz mise.

Szombathely-Szőllős templom

A körmenet elmarad. Szombaton 18 órakor lesz szentmise, és 18.45-kor ételszentelés. Vasárnap és hétfőn 8 és 10 órakor lesz szentmise. Szabolcs atya a templom oldalán biztosította a híveket arról, hogy a templomtér továbbra ki lesz hangosítva, a plébánia udvara is nyitva lesz, ha úgy látjuk, kültéri áldoztatásról is gondoskodni fogunk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet