Számtalanszor írtunk már Savaria Szálló hosszú évek óta tartó kálváriájáról.
Szombathely ikonikus épülete - amely egyszerre idézi fel a város egykori nagyságát és a mai politika tehetetlenségét – folyamatosan pusztul a belvárosban.
Nemrég a Vas megyei kormányhivatal dolgozott Megszüntetik az életveszélyes állapotot a Savaria nagyszálló mellett 2019. June 01. 11:14 az épületen, többek között megigazították a a tetőt és egy acélhálót is kifeszítettek, hogy a cserepek tudjanak leesni és ne történjen tragédia. Ami eddig - tesszük hozzá - bármikor megtörténhetett volna.
Mindenesetre a tulajdonos IGN Zrt. felszámolója, a Cél-Org Kft. (amely szintén nem nagyon töri magát az állagmegóváson) most ismét eladásra hirdette meg az épületet.
Mától augusztus 12-ig várják a pályázatokat.
A több mint 5000 négyzetméteres épület értékét 420 millióra taksálja a felszámoló, de a minimumára már csak 355 millió forint.
Az épületet már régóta hirdetik. Eredetileg egymilliárd forint körüli összegért akarták eladni, hogy aztán folyamatosan csökkenjen a kikiáltási összeg.
Hogy a 355 millió megfelelően alacsony ár lesz-e, azt egyelőre nem tudni, mindenesetre a legnagyobb kérdés az, hogy mire lehet használni a patinás, sármos, de nem túl korszerű tömböt.
Az Éljen Szombathely! választási szövetség egy hete jelentette be Nemény András: Vegye meg a város a Savaria nagyszállót! 2019. July 19. 12:13 , hogy a városnak meg kellene vásárolnia a szállodát, majd tervpályázatot kiírnia a hasznosításra.
A szálloda történetét még egy korábbi írásunkban Szombathely régen és ma - A Nagyszálló 2012. February 01. 12:18 foglaltuk össze, és a közelmúltban egy videó segítségével mutattuk meg az elhagyatott szálloda belsejét és külsejét.