Az lenne a megoldás a lassan két évtizede üresen álló épület hasznosítására, ha azt megvenné az önkormányzat
– mondta Nemény András, az Éljen Szombathely választási szövetség polgármesterjelöltje a Savaria nagyszálló előtt tartott sajtótájékoztatón, pénteken.Nemény javaslata szerint tervpályázatot kell kiírni a hasznosításra, és ha sikerül megoldani a parkolási gondokat, akkor haszonnal lehet értékesíteni az épületet. Hangsúlyozta, nem csak az épületről van szó, hanem a környezetéről is, azt is rendbe kell tenni.
Kijelentette, ha megkapják a választók bizalmát, ezt meg is teszik a következő öt éves ciklusban. Nem kell félni a megvásárlásától, az, hogy funkciót is találjanak az épületnek, például a báltermet használná a város is, a kávézót pedig meg lehet nyitni a városlakók előtt is.
Azt is elmondta, hogy az elmúlt héten a lakók kérésének megfelelően meg kellett rendelni a szálló körüli gaz eltávolítását, a Szomhull ugyanis nem illetékes a magánterületen, a tulajdonos pedig évek óta nem törődik az épülettel és környékével.
Megjegyezte, az épület cserepei 2011-ben kezdtek hullani, 2013-ban kerítették körbe a szállót a cserépveszély miatt. A jelenlegi városvezetés annyit tett, hogy Takátsné Tenki Mária 70 ezer forintot ajánlott fel képviselői keretéből, hogy a cserepekre egy hálót húzzanak, ami megakadályozza a további cseréphullást. Nemény szerint ez azonban nem igazi megoldás.
Lukács Dániel, a választási szövetség belvárosi képviselő-jelöltje annyit tett hozzá, hogy nem csak a szállót, hanem a környékét is meg kell újítani, több bejelentést kapott ő is, és így fákat ültetnek a szálló mögötti parkolóba. Ami illik Nemény András 1000 fa ültetését és 1000 parkoló létrehozását célzó programjába – mondta.
A Savaria nagyszálló történetét
ebben a cikkben
Szombathely régen és ma - A Nagyszálló
2012.
February
01.
12:18
foglaltuk össze, az állapot megszüntetéséről
itt írtunk
Megszüntetik az életveszélyes állapotot a Savaria nagyszálló mellett
2019.
June
01.
11:14
.
Másfél hónapja készült videónk az elhagyott Savaria Szálló külsejéről és belsejéről:
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!