De akkor jön a tél az tuti.
Alig egy órája tette közzé hivatalos Facebook-oldalán a Trónok Harca sorozatot gyártó HBO, hogy az utolsó évadot, majd csak jövőre tűzi műsorára.
Elég szomorú ez bizonyos szempontból. Ha azonban azt nézzük, hogy csak egy évvel később lesz vége, az all time kedvenc jégzombis, sárkányos, Vérebes filmfolyamnak, akkor azért más a leányzó fekvése, igaz?
Szegény Dany is kétségbe van esve, hogy még egy évig nem találkozik Havas Jonnal
Youtube
Az HBO egyébként nem indokolta különösebben a döntést, ám én azt sejtem, hogy elég sok idő elmegy az utómunkára. CGI sárkányokat kell rajzolni, meg ótvar nagy zombi hordákat, meg mozifilm hosszúságú véres kardos csatákat. Jap, így azért érthető is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.