Hónapokig tartó történet egy csatornafedélről

Olvasónk levélben mesélte el. Vigyázat, heppiend a vége.

Olvasónk levele szerint a történet február 7-én, az egynapos havazáskor kezdődött. A Békefi Antal sétányon megjelent egy hótoló, és a hóval együtt eltolta a szennyvízcsatorna egyik fedelét is.

Olvasónk bejelentette, kérte, rakják a helyére a fedelet, de az illetékesek azt mondták, ki kell bójázni, mert így balesetveszélyes. Ki is tettek egy bóját, ami a veszélyre figyelmeztet. Később volt még némi havazás, de a bóját nem fenyegette veszély, ugyanis hótolót nem láttak többet arrafelé - írja.

Olvasó

Közben elkezdett tavaszodni, de a lyuk és a bója maradt. Húsvétkor aztán az egyik lakó megunta, és egy csákány segítségével a helyére rakta a csatornafedelet. A bója azonban maradt, és olvasónknak támadt egy jó ötlete.

Szeretné, ha valaki felavatná a bóját.

Várjuk a jelentkezőket, egy kikötés van, a szalagvágó olló profi használata.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Jelentem