A cseh kormány hétfőn úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány romló helyzete miatt kétheti lazítás után újra megszigorítják az óvintézkedéseket az országban.
Az üzletek és a szolgáltatások továbbra is nyitva maradnak, de szabályozni fogják a vásárlók számát. A vendéglőket, uszodákat, közfürdőket, fitnesz- és welnessközpontokat bezárják, s visszatér az éjjeli kijárási tilalom is. Az általános és középiskolások karácsonyi szünete a szokásosnál korábban kezdődik.
Engedélyezni fogják a síközpontok működését, de szigorú feltételekkel, a hegyvidéki szállodák és panziók viszont továbbra sem fogadhatnak vendégeket. Kötelező marad a maszkok viselete a belső és külső tereken is.
Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az összes vendéglő, szálloda, illetve szolgáltatás, amelyet pénteken bezárnak, veszteségeiért százszázalékos térítést kap a kormánytól.
Jarmila Rázová országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kormány döntése alapján már szerdán megkezdődik a cseh lakosság önkéntes tesztelése is antigéntesztekkel.
Országszerte mintegy 2000 tesztelési helyet alakítanak ki, részben a már működő szűrési pontokon, s részben pedig az orvosi rendelőkben. Az antigénteszteken való részvétel önkéntes és ingyenes lesz mindenki számára - hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.
Minden állampolgár az antigéntesztet ötnaponta megismételheti. A kormány rendelete alapján az országos szűrési akció december 16-tól január 15-ig tart.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!