Miközben már világszerte ássák a 3D sírját is, és a kutya se jár moziba, péntek és szombat este Szombathelyen több százan csupán azért verődtek össze, vették meg a nem is olcsó belépőt, hogy kollektív filmélményeik zenéit klasszikus hangszerelésben hallják. Ki érti ezt?
Én igen, mert a Hollywood Classics tényleg ügyes húzás a Savaria Szimfonikusoktól. Színvonalas, jó arányban keveredik benne a művészet és a giccs, a professzionalizmus, az igazi tehetség és a bulvár. És ez így megy már harmadik éve, filmslágerek szimfonikus feldolgozásban, Vodka-Martinivel, ("rázva, nem keverve" - 007) teltházzal és sikerrel. Idén sem hagytuk volna ki, hallgatóztunk, fotóztunk és videóztunk, következzék vegyestálunk:
Fagyban, tűzijátékkal James Bondra melegítünk
A koreográfia igen hasonlít a tavalyihoz: a bejárat lépcsőjén, a lábaink előtt vörös szőnyeg, ezen vonulhatunk felfelé a Bartók Terembe. A feltúrt Rákócziról érkezve nem kap el a „hollywood feeling", sokkal inkább támad az az érzésem, mintha a szőnyegbombázás utáni szombathelyi éjszakában sétálgatnék. Bent is kelet-európai a hangulat, egymás-hegyén hátán a népek, lökdösődve jutunk el a ruhatárig. Kár volt, mert rohanni kell már kifelé, kezdődik az első attrakció, a tűzijáték. Fázunk, jégverem ez a mai éjszaka, szól a James Bond melódia. Lövik a színes petárdákat fel az égbe, megcsodáljuk, megtapsoljuk.
Ha Stohl András egyéb elfoglaltsága miatt most nem is tud jelen lenni, a slágerparádé idén sem maradt celeb- konferanszié nélkül. Tavaly Dobó Kata mondta vissza a „házibulit”, most ő van itt, formás pocakkal (mintakismama, semmi vizesedéssel, nulla súlyfelesleggel), társa Csonka András lett. Díjazzuk, hogy nem énekel, bár kevesebbet sztorizik, mint anno Stohl, de jól állja a sarat.
Érzelmesebb hullámhosszon
Az idei válogatás érzelmesebb hullámokat penget, kevesebb az akció, több a könny és csók. Több a közhelyesen agyonjátszott filmsláger, de nem neheztelünk érte, hisz ki ne szeretné, és kinek ne jutna eszébe számtalan múltbéli intim pillanat, ha meghallja a Házibuli vagy a Robin Hood betétdalát! Teljesült szerkesztőségünk titkárnőjének álma is. (Tavalyi kritikánkban így búcsúztunk: „Ha lehet kérni - üzeni a titkárnőnk: a Volt egyszer egy Vadnyugatot és a Keresztapát…”) Hát megkaptuk, köszönet érte:)
Közben a kivetítőn képek, plakátok, illetve klipek, a gyerekkorom mozija pereg, jó viszontlátni a Cinema Paradisot vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat harmonikás jelenetét. A Karib-tenger kalózai, a Harry Potter, az Armageddon és a Pókember fiatalabbak generációs kollektív élménye.
A Pókember felvezetésén csak gyermekem rémült halálra, amúgy jó kis húzás volt ez a színházi performance. Horváth Ákos, fején harisnyával, túszul ejti Dobó Katát és Csonka Picit. Megy hozzá a vulgárterrorista duma, hogy követeljük, meg hogy levele, mármint a hollywoodi mocsokkal, és, hogy a magyar színpadon magyar zene szóljon, hát jót röhögtem. Aztán, ahogy lennie kell, a Pókember leszállt a Bartók Terem mennyezetéről, és visszahozta nekünk Hollywoodot…
Jókedv uralkodik fent és lent, látszik, a zenészek is lubickolnak a feladatban, szellemes a hangszerelés, a szimfonikusok ha kell fütyülnek, dalra is fakadnak, oldottan játszanak. Király Viktor többeknek – hallom kint a szünetben – némi csalódást okozott – személy szerint én nem vártam tőle többet, jó hangú fiú, de nem karizmatikus figura. Ellenben Szombathely megasztárja, Horváth Meggie most is varázsolt a Golden eye-jal, le a kalappal...
Zenekedvelők, figyelem! Most mutatunk két remek videót az estéről, de aki részletesen kíváncsi az egyes dalokra, vagyis még ennél is többre, az ide kattintva további mozgóképes anyagokat talál. Jó hallgatózást hozzájuk!
