Amikor Czeglédy Csaba telefonált a szerkesztőségbe, hogy segítsünk neki a parkolóból felcipelni a plakátokat, először nem értettük, miért kell pár tekercshez két atlétatermetű fotós. Akkor esett le (nem a bekeretezett kép, hanem a tantusz), amikor ember nagyságú relikviák sora érkezett az irodába. Ráadásként a szombathelyi szocialista frakcióvezető a készülő interjú apropóján nem akármivel lepte meg a Nyugat.hu-t 
Megkaptuk karácsonyra: egy eredeti Nyugat-plakátot! 2013. December 20. 19:07 : egy másfél méteres ritkasággal, az 1911-es keltezésű, a Nyugat folyóiratot népszerűsítő plakáttal. Mint az ovisok körbeálltuk, mert legközelebb a Nemzeti Galériában látni ilyet, mostantól pedig itt naponta.
De térjünk vissza eredeti témánkra: a szombathelyi gyűjtőkre és gyűjteményeikre. 
Erika, aki porcelánbabákkal épít meseországot 2013. December 25. 14:19 Merthogy a szombathelyi szocialista frakcióvezetőnek nem akármilyen hobbija van: szenvedélye a huszadik századi propaganda és választási plakátok felkutatása. Politikai irányultságtól független az érdeklődése, egyaránt vannak revíziós, nyilas és kommunista plakátjai is. Tudatosan válogat, és olyannyira sikeresen, hogy a témában az ország egyik legnívósabb kollekciójának a birtokosa.
Mi minden az övé?
Nemrég egy aukción jutott hozzá a Tanácsköztársaság egyik legismertebb propagandaplakátjához – a minden történelemkönyvben szereplő
Sötétben bujkáló ellenforradalmár
-hoz.Ezt mindenképpen szerettem volna, mert olyan emberrel nem találkoztam, aki már látott élőben ilyet, nemhogy a gyűjteményében lenne. És ha már aukción jártam, licitáltam a Nyugat plakátra is, és vettem gyorsan egy Derkovits-kiállításra invitáló plakátot, 1961-ből. Ezt a festő nevét viselő szombathelyi iskolának adom, ahol én vagyok az iskolaszék elnöke.
A következő plakát, amit megcsodálunk, egy revíziós munka, aminek legfőbb értéke szintén az, hogy ritkaságszámba megy, ráadásul ez a példány kifogástalan minőségű.
A revíziós plakátok általában nagy kincsnek számítanak, mert kevés van belőlük, ennél már csak a nyilas plakátok nagyobb kuriózumok. A háború után mindenfajta szankció érte azokat, akiknél ilyet találtak, így többségében megsemmisítették őket. De nekem van az is. Ugyanakkor például a Tanácsköztársaság időszakából viszonylag sok plakát maradt fenn, mert a művészek jó része később emigrált, vitték magukkal az alkotásaikat. A negyvenöt utáni újjáépítés időszakából szintén sok anyag marad. A legtöbb akkori plakátművész - például nagy kedvencem, Ék Sándor - a szovjet hadsereggel tért vissza Magyarországra, és a felszabadított országrészeken egyből munkához láttak.
Van Rákosi Mátyás és Sztálin-plakátja is, amelyek szintén ritkaságszámba mennek, de hogy teljes legyen a kép, őriz Horthy Miklósról is egész alakos képet, amin a tengernagy fehér katonai zubbonyban pózol.
A gyűjtésben nincs politikai elkötelezettség
Szóval a gyűjtés felülírja a politikai elkötelezettséget, baloldali politikusként nyilas plakátokat is jöhetnek?
Ezek is kordokumentumok, hozzátartoznak, velük lehet csak teljes a gyűjtemény. Legjobban talán egy példával illusztrálhatom, miért is fontosak: ott vannak például az 1944-45-ös falragaszaim, az egyik a budai oldalra készült, ahol még tartott a német megszállás. Ez arról adott hírt, hogy már készül a német csodafegyver, amit bevetettek több helyen, csak a szövetségesek eltitkolják, és még győzhetünk. Leszabták a falról, úgy maradt meg.
Ezzel egy időben a pesti oldalon, ahova már megérkeztek az oroszok, olyan plakátokat ragasztottak ki, amelyek arról propagáltak, hogy rövidesen felmorzsolják a nácik maradék ellenállását. A két plakát, így együtt, egymás mellé téve tükrözi a leghűebben a korszakot.
Rendben, a politikai orientáltság érthető, de miért épp a plakátok?
A legelső, amibe beleszerettem - talán hét-nyolc éve vásárolhattam - egy balos beállítottságú grafikus-fotós, a már említett Ék Sándor 1945-ös munkája volt. Ezt vettem meg elsőként. Izmos felsőtestű munkásembert ábrázol, egyik lába Budán, a másik Pesten, a lába között látni a felrobbantott Lánchidat. Kezével egy gyomot húz ki, gyökerestől. A cím:
Gyökerestől tépi ki a reakciót a Magyar Kommunista Párt
. A gyom „virágai” pedig az akkori reakciót jelképező személyek arcképei. Roppant erős, kifejező a plakát formanyelve, ezért ragadott magával.Hol, kiktől lehet ilyen plakátokat vásárolni? Aukciókra jár?
Aukción eddig mindössze egyszer voltam, igaz, mindjárt több plakáttal tértem haza. Akkor vettem meg a nyugatos plakátot, a Bujkáló ellenforradalmárt, és ha már ott jártam, a Kis Vuk eredeti moziplakátját is.
De visszatérve a kérdésére, onnan indult, hogy van egy budapesti jóbarátom, aki katonai egyenruhák gyűjtésével foglalkozik. Neki is vannak plakátjai, de főként az 1944-50 közötti időszakból, Budapest ostromára és az újjáépítésre koncentrál. Tőle, és az ő ismeretségi körén keresztül sikerült az első plakátokat beszereznem. A gyűjtők között aztán hamar elterjed a híre annak, ha valakit érdekel valami.
Amikor kezdtem, 7-8 éve, éppen kezdődött a válság, a hivatalos gyűjteményeknek nem lett pénzük a hagyatékokat felvásárolni. Régebben ezeket a magángyűjteményeket (amikben ruhától az éremig sok minden megtalálható) egyben próbálták értékesíteni, a válság hatására azonban gyakrabban bontották meg, így könnyebb lehetett külön plakátokhoz jutni. Ha ritkábban is, de még lomtalanításkor is találni plakátokat, be lehet szerezni örökösöktől is, akiknek ez nem számít értéknek, vagy azonnali készpénzre van szükségük.
Már csak egy „Tovarisi, konyec” hiányzik
Pontosan mit gyűjt, és mekkora ez a gyűjtemény?
Politikai propagandaplakátokat a XX. századból, és politikai választási plakátokat egészen a '90-es évekig. Nagyságrendben több száz darab van már, találhatóak köztük kisebb méretű szórólapok és villamos plakátok is – ugyanis régen egy-egy plakáttéma három-négy méretben is elkészült, attól függően, hova szánták. Utcára, villamosra, stb.
Vannak egészen újkori darabok is? Azokat érdemes gyűjteni?
Feiszt György egykori politikustársamtól például kaptam ’94-es SZDSZ-es plakátokat, és nagyon örültem nekik. Mert ha most nem szerzem be ezeket, akkor soha. Például hiába vadászom, nem találtam még eladó „Tovarisi, konyec” feliratú, 1990-es választási plakátot, persze nyilvánvalóan szűkebb az ismeretségi köröm ezen az oldalon…
Ez Önnél anyagi befektetés, vagy érzelmi gyűjtés?
A plakátok többségét semmi pénzért, senkinek sem adnám el. Én az a klasszikus gyűjtő vagyok, aki nem keres semmiből sem kettőt. A magángyűjtemények között az enyém már a legnagyobbak közé tartozik, de korántsem gyűjtök mindent, ez egy erősen szűrt és válogatott anyag. Nem a mennyiségre, a minőségre törekszem
Honnan tudja, hogy eredeti kordokumentummal és nem egy hamisítvánnyal van dolga?
Nem hiszem, hogy átverhetetlen csodabogár vagyok, de annyi plakát volt már a kezemben, hogy tapintás alapján, ránézésre megmondom, hogy valódi-e vagy sem.
Mennyi időt tölt a gyűjteménnyel és a beszerzéssel?
Nem folyamatosan, hullámokban tör rám. Így is sok időt felemészt: el kell menni személyesen beszélni az eladókkal, tüzetesen megnézni, utánajárni, kutatni.
A régi papír elég sérülékeny, hol tárolja őket?
Csináltattam egy nagyméretű lefűző kartont, jórészt abban tárolom.
Az esztétikai szempont a vásárláskor mennyire számít? Kell, hogy jól nézzen ki a plakát?
Számít, de ezen a mondanivaló túlmutat, ráadásul a gyűjteményemben sok olyan felhívás, vagy toborzó szerepel, ami csak szöveg, és csak mint kordokumentum érdekes.
Azért csak akad olyan, amit magának állít ki?
Az ügyvédi irodámban ott lóg a falon az 1918-as őszirózsás forradalom plakátja, Vértes Marcell alkotása
A Velem vagy ellenem! Tanácsköztársaság
”. Ez a kép szombathelyi alpolgármesterségem idején is kinn volt a hivatali irodám falán, többek megrökönyödésére, vagy vidámságára. A szebb plakátok közül párat otthon is kitettem, főként Ék Sándorokat.Mit mondhatnánk, sokak szerint biztos nem véletlen a „Velem vagy ellenem”, hiszen Ön közismert kemény politikai stílusáról. Egyébként miért épp Ék munkáit szereti leginkább? Van kedvenc korszaka?
Ék Sándor plakátjai kommunikatívak és szuggesztívek, roppant kifejező emberábrázolásokkal. Korszakban, ha választanom kell, az 1910-es és a '60-as évek közötti időszakot szeretem, akkoriban még az ember állt az alkotások középpontjában.
Lehet gondolkodni, ki kit ölt meg…
Melyik a legkorábbi?
Egy 1849-es Kossuth-röplap.
És melyikek a legizgalmasabbak?
Nagy kincsnek gondolom a Magyar Kommunista Párt választási plakátját 1947-ből, amin szerepel Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József, Rajk László. Lehet azon agyalni, hogy később ki kit ölt meg. Vagy az az országgyűlési választási plakát, 1980-ból, ahol lent a nyolcadik sorban, a sok arc között egyszer csak feltűnik Kádár János képe is. És nem az MSZMP jelöltjeként indult, hanem az „ellenzéki” sorban, a Hazafias Népfront oldalán. Megmosolyogtató.
Nem gondolkodott még azon, hogy a nagyközönségnek is megmutassa a gyűjteményét?
Jó lenne, de furcsán venné ki magát, ha bejelentkeznék például a Szombathelyi Képtárba. Senki nem lehet próféta a saját hazájában. Hogy férne meg az én gyűjteményem az alaptörvényes képekkel?! 
Sej a mi lobogónkat: kivezényelt diákok a Képtárban 2013. December 12. 16:39 Azonban, akár ingyen és bérmentve is, szívesen bemutatnám ezt a gyűjteményt szélesebb nyilvánosság előtt. Emellett egy ideje már tervezem, hogy legalább egy katalógust csinálok róluk.
Átérzed tőlük az egész magyar történelmet
Egy-egy húzósabb közgyűlési nap előtt előveszi ezeket a harcos plakátokat? Kikapcsolja, vagy felhergeli mindez?
Engem a plakátokban a történelem érdekel, a maga párhuzamaival. Mert az események - Tanácsköztársaság, Trianon, II. világháború, szovjet megszállás, Rákosi korszak - nem egymástól elszakíthatóak, hanem az egyik következik a másikból. Lesarkítva, egyszer a magyarság egyik része nyomta el a másikat, aztán a másik az egyiket. És a plakátokkal ez az egész nagyon szépen egymás mellé állítható.
Ám mivel a gyűjtemény nagyobb része le van fűzve, nem lapozgatom őket. De egyet elmondhatok, a nyilas plakátokat kivéve szinte mindegyiket kicsit a magaménak érzem, és szinte mindegyikkel tudok azonosulni. Legyen az jobb- vagy baloldali. Hajlamosak vagyunk ugyanis a másik érzéseit és gondolatvilágát semmibe venni, mindig az ellenfél megsemmisítésére törekszünk, ahelyett, hogy néha empátiával is közelítenénk felé. Sajnos, mind a mai napig hiányzik a magyar politikából a nemzeti minimum, nem tudjuk elfogadni, hogy a másik is a hazáért dolgozik, és nem feltétlenül áruló, csak mert más utakat lát és másként gondolkodik.
Megvan például a Pesti Hírlap azon címlapját ábrázoló plakátja, ami elsőként számol be Trianoni tragédiáról. Sokkoló, még a pontos országhatárt sem ismerte a grafikus, de ha ránézel, át tudod élni azt a fájdalmat, amit akkor egy ország érzett.
Lehet ezekből a propagandaplakátokból valamit tanulni? A politikai kommunikáció alapjainak a megismerésében például segítenek Önnek?
Mindig el szoktam mondatni, nem érzem magam politikusnak, szerintem az a politikus, akinek főállásban ez a feladata. Én egy civil vagyok ezen a pályán.
Másrészt gyökeresen megváltozott a világ, ma annyi helyről ér bennünket impulzus, hogy azt a fajta kifejezőerőt, ami ezekben a plakátokban még ott volt, mára lehetetlen elérni. Ilyen szempontból egyébként nem is tanulmányozom őket, nem ez érdekel, hanem a történelmi hátterük. Jó érzés nekem róluk minél többet tudni, és szeretek velük foglalkozni.
