Habár az adventi készülődés és általános zsongás miatt most több inger éri az embert Szombathelyen, mint általában, a nyitott szemmel járók talán már észrevették azokat az új digitális hirdetőoszlopokat, amelyek az utóbbi hetekben kerültek ki a város köztereire.
Egyik a Fő téren középtájon, másik a Savaria Mozi előtt, harmadik a Derkovits-városrészen, a Domus központban indult el.
Üzemeltetőjük az önkormányzat, illetve az Agora, és lesz időnk megbarátkozni velük, mivel nem ideiglenesek, azaz az ünnepi szezon végével is itt maradnak velünk.
A három szerkezet 10 millió forintba került, és legfontosabb céljuk, hogy a városban futó programokról, önkormányzati hírekről tájékoztassák az itt lakókat.
Egyelőre a Szombathelyi Advent programjai futnak rajtuk – legalábbis pénteken délben még ezt láttuk, de később ez bővülni fog, ugyanis az alábbi városi intézmények, illetve tartalmak jelennek meg majd rajtuk.
Ne lepődjünk meg, ha később más jellegű hirdetésekkel is találkozunk. Az eszközökön ugyanis piaci alapokon álló reklámok is megjelennek majd. Ezeket jóval olcsóbban kapják a helyi kis- és középvállalkozások, és további árengedményt kapnak a kamarai tagok.
Némileg megnyugtató, hogy a szabályozás értelmében nem lehetnek rajtuk sértő és politikai hirdetések, így talán a migrációs agitprop elkerüli ezeket a felületeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!