A szombathelyi Fő téren szerda délben nemcsak álltak már az adventi pavilonok, de a kereskedők és vendéglátósok el is kezdték az áruk feltöltését.
Néhányukkal beszélgettünk is a helyszínen, mindannyian azt mondták, már péntek reggel kinyitnak.
Ahogy korábban írtuk
Két hét múlva berobban a szombathelyi adventi vásár – kabalával, óriáskerékkel és sok-sok koncerttel 2021. November 05. 13:39 , az idén körülbelül 40 vásáros lesz a téren, a vendéglátósok és kiskereskedők főleg Szombathelyről jönnek.
De érkeznek vidékről is, ami, mint a helyszínen kiderült, némi bonyodalomhoz is vezetett. Nem minden kereskedő kapta még kézhez a behajtási engedélyt, amit a közterület-felügyelők nem nagyon díjaztak és büntetni akartak. Talán időközben sikerült elsimítani az ügyet és a papírmunkát.
Nem sokkal odébb már javában díszítették a „mindenki karácsonyfáját”. Ahogy írtuk
Megérkezett Szombathely karácsonyfája 2021. November 15. 11:32 , a fenyő Gyöngyösfaluból, a Petőfi Sándor utcából érkezett, Németh Istvánné ajánlotta fel Szombathelynek.
A tér túlsó végén, még azon is egy kicsit túl, a Borostyánkő áruháznál már forog az óriáskerék. Az újdonság varázsa már elmúlt, de így is biztos sokan ülnek majd fel rá, azok különösen, akik két évvel ezelőtt kihagyták. (A jegyek ára egyébként nem változott.)
A szombathelyi advent hivatalosan pénteken délután 5 órakor nyílik meg, polgármesteri beszéddel és Ludovicusszal, a kabalafigurával, majd az est Danics Dórával, Bujtás Ervinnel és a Mokkával folytatódik. A részletes programot néhány nappal ezelőtt közöltük
Itt az idei szombathelyi adventi vásár teljes programja 2021. November 13. 11:44 .
És a járvány?
A szervezők két héttel ezelőtt csak röviden érintették
Két hét múlva berobban a szombathelyi adventi vásár – kabalával, óriáskerékkel és sok-sok koncerttel 2021. November 05. 13:39 a járvánnyal kapcsolatos korlátozó intézkedéseket, mely szerint a nagyobb tömeget vonzó koncerteknél kordonnal le kell majd választaniuk a színpad előtti területet, hogy tartani tudják az 500 fős létszámkorlátot.
Időközben életbe léptek ugyan további szigorítások (maszkviselés, munkáltatói jog az oltás elrendelésére stb.), de ezek a karácsonyi vásárt nem érintik.
Kérdés ugyanakkor, hogy az újabb, meglehetősen riasztó járványadatok
Egyre jobban hasonlítanak a tavaszi számokhoz a járványadatok 2021. November 17. 13:30 miatt rászánja-e magát a kormány esetleg komolyabb korlátozó intézkedésekre. És ha igen, benne lesznek-e a szabadtéri rendezvények, amelyek kockázata – a mai tudásunk szerint - nem túl magas?
Az megint más kérdés, hogy maguknak a bejelentett új fertőzéseknek és a kórház adatoknak önmagukban is mekkora visszatartó hatása lesz.