Egy hónapja nem gyújtottam rá, elmesélem, milyen volt

Egyszer csak belém villant, hogy most vagy soha. De nem ilyen egyszerű.

Egy nappal Pünkösd előtt, szombaton álltam a szombathelyi városháza előtt, a Fő téren. Szemben balra a megszokott trafik, jobbra a fagyizó.

Épp arra készültem, hogy megveszem a bő háromnapi cigarettaadagomat, amikor belém villant, hogy az több mint hatezer forint. Álltam még egy percet, aztán vettem egy kisadag fagyit 800-ért, az sem olcsó, aztán hazasétáltam.

Azóta nem gyújtottam rá. És már nem is igazán gondolok rá, habár ez így nem teljesen igaz.

Az utóbbi időben elég sokat szívtam, nagyjából napi egy doboz le is csúszott. Már ott tartottam, hogy a rágyújtásaimhoz igazítottam minden mást. A szerkesztőségben egy emeletet mentem lejjebb olyan 35-40 percenként a dohányzásra kijelölt udvarba, otthon a nyitott ablakon könyököltem ki, a belvárosi gyaloglásaimat végigdohányoztam.

Akkor OK, csináljuk!

Néhányszor gondoltam rá, hogy abba kellene hagyni. Ahogyan múlik felettem az idő, egyre többet járok orvoshoz, és mindig azt hallom, ideje lenne. És ezt mondják mások is, ki aggódásból, ki azért, mert ha én nem is érzem, de azért a bagószag ott van mindenütt.

Ahogyan ott álltam a trafik előtt, ez mind egyszerre futott át az agyamon. És arra gondoltam, miért ne most. Ennél egy másik időpont sem lenne jobb. OK, csináljuk, döntöttem el, és vettem egy fagyit.

A hiányérzet néha ráugrik az emberre
Nyugat.hu

A dohányzást pár éve abbahagyott barátom egyszer azt mondta, nem leszokni kell, nem abbahagyni kell. Egyszerűen annyit kell csinálni, hogy nem gyújtasz rá. Először csak egy órát kell kibírni, aztán egy napot, majd hármat, egy hetet, kettőt, és így tovább.

Valamit nem csinálni mindig könnyebb, mint valamit tenni. De nem állítom, hogy ez ilyen könnyű.

Arra vigyáztam, hogy senkinek nem újságoltam el, nem posztoltam ki sehová. Önvédelemből, senki sem jött kérdésekkel, jónak vélt tanácsokkal, hitetlenséggel, és az is benne volt, ha belebukok, senki sem fog kárörvendeni, mert tudomásuk sem lesz a bukásomról.

Aztán gyorsan jön a hiányérzet, a szervezet kéri az adagját. Jött az állandó vízivás, a nassolás, az ablakon kibámulás, önigazoló séta, mindenféle álcselekvések. De egészen jól bírtam.

Kedden a szerkesztőségben a szokásos, észre sem vették, hogy nem járok le egy emelettel lejjebb. Igaz, gyakran álltam fel az asztaltól, néha kellett néhány lépés, korty víz, aztán nasivásárlás a szomszéd boltban.

A legrosszabb a napi rutin átalakítása

Miközben a szervezetem is tombolt, ennél rosszabb volt a napi rutin elmaradása. A dohányzáshoz tartozó mozdulatok, szokások. A pár percnyi kikapcsolás, szünet, az énidő érzése.

Az egy napból kettő lett, majd három, aztán egy hét. Az elvonási tünetek enyhültek, de nem, nem múltak el, néha most is rámugrik az érzés a szoba sarkából. De a mozdulatok, szokások helyett lett más, kis séta a folyosón, bambulás az ablakban, és annyi vizet még soha nem ittam, mint azokban a napokban.

Még ekkor sem szóltam senkinek, később kiderült, csak az egyik kolleginának tűnt fel, hogy valami változott, de neki is csak az, hogy nassoltam, mert azt korábban soha nem tettem.

Egy héttel az utolsó cigaretta után nagy próba előtt álltam. Kedvenc helyemen volt egy akusztikus fesztivál, amire régóta készültem. Tudtam, hogy sok ismerős, barát, haver lesz, és azt is, hogy lecsúszik pár sör. A sörözéshez viszont keményen hozzátartozott a cigi.

És meglepően könnyedén vettem az akadályt. Amiben azért sokat segített, hogy a társaságomban alig volt dohányos, aki éppen ezért arrébb is húzódott rágyújtani, nem kellett a füstöt szagolgatnom.

Valami nagyon hiányzik

Vannak, akik szerint 2-3 hét elég ahhoz, hogy elmúljon a hiányérzet. Ha valakinél így van, őt irigylem. Hiányérzet van, sokszor égető. Viszont egy idő után már nem a cigaretta íze, a rágyújtás rituáléja hiányzik. Hanem valami, amit meg sem lehet fogalmazni. De valami kell.

Nos, ilyenkor lehet túlevésbe, zabálásba menekülni. Sokan el is híznak a dohányzásról leszokás melléktermékeként, én eddig megúsztam. Lehet, hogy jó időszakot, a tavasz végét, a nyarat választottam, amikor könnyebb kimenni a szabadba, élvezni a jó időt, és a gyümölcsök is némileg olcsóbbak.

Ahogyan telt az idő, nekem is kialakultak az új szokások. Megkönnyebbülés például, hogy nem kell útba ejteni a dohánytrafikot, ami kézzel fogható előnyökkel jár a pénztárcámra is.

Otthon hetente néhányszor kétszer-háromszor edzeni szoktam, ehhez van egy tuti jó evezőpadom. Régebben komolyan meg kellett tervezni, főleg munkanapon, hogy még evés előtt, és cigaretta után legalább fél óra elteltével ugorjak neki. Most csak a gyomromra kell figyelni.

Most, egy hónappal később jól vagyok. Nem igaz, hogy nem gondolok a bagóra, de már ritkábban. Jobb a közérzetem, könnyebben veszem a lépcsőket, fittebbnek érzem magam. Így utólag azt látom, kimondottan szerencsém van, hogy nincs a közvetlen közelemben sem a magánéletben, sem a munkában dohányos. És látom, hogy eddig én lógtam ki a sorból, még ha észre sem vettem.

Kollégám azt mondja, aki bagós volt, egész éltében az marad, hiába hagyja abba. Nekem ez is elég, nem kell dobpergés, tűzijáték, hogy itt egy ember, aki leszokott a cigarettáról.

Nem szoktam le. Egy olyan bagós vagyok, aki nem gyújt rá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Vélemény