Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Kiborítja olvasónkat a szombathelyi Domus áruház állapota

Mi viszont úgy látjuk, annyira nem durva a helyzet.

Érdekes és talán többek szerint jogos felvetés érkezett nemrég szerkesztőségünkbe. Egy olvasónknál valami okból kifolyólag betelt a pohár és úgy gondolta, kiírja magából a felgyülemlett bosszúságot.

„Egy, már régóta felmerülő kérdésem lenne: Melyik városvezetés tisztíttatja meg a Domus bevásárlóközpont környékét, lépcsőzetét (amely igencsak felújításra szorul már a több, mint 40 év után) az odaszáradt galambürüléktől?” – kezdte olvasónk.

Domus üzletház állapota
A képekre kattintva galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt

A levél aztán azzal a kérdéssel folytatódott, hogy miért ilyen igénytelen környezetben kell élelmiszert vásárolni a 21. században? Majd olvasónkban felmerült az is, hogy lehetséges, hogy nem mindenkit zavarnak ezek az áldatlan állapotok.

Szerinte könnyen előfordulhat, hogy csak néhány, környezetére igényes ember szemét bántja a galambürülék és a felújítás hiánya.

Domus üzletház állapota
Mészáros D. Zsolt

A kissé ingerült hangvételű levél felkeltette a mi érdeklődésünket is, ki is mentünk a Domushoz, hogy megnézzük, valóban olyan durva-e a helyzet, mint amilyennek olvasónk leírta.

Mi viszont úgy láttuk, hogy nem annyira borzalmas az áruház állapota. Igen, régi, és nem éppen nevezhető dizájnosnak mai szemmel. És láthatóan folyamatos a küzdelem a galambokkal is, de ez egyáltalán nem egyedi probléma, és a madarak nem csak a közterületeken okoznak kellemetlenségeket, hanem sokak otthonánál is.

Domus üzletház állapota
Mészáros D. Zsolt

A lépcsők környéke valóban hagy némi kivetnivalót maguk után, ezek a részek nem annyira kulturáltak. De lehetne ennél sokkal rosszabb is.

Szóval semmi extra.

Domus üzletház állapota
A képekre kattintva galéria nyílik!
Mészáros D. Zsolt

Ahogy fiatal kollégáink egy évvel ezelőtt megjósolták ironikus, retró hangulatú videójukban: „A korszerű építészeti eljárásoknak köszönhetően biztosak lehetünk benne, hogy még legalább 100-150 évig senkinek nem lesz gondja az üzletház külalakját, szerkezetét illetően.”

Amennyiben olvasóink mást tapasztalnak, várjuk észrevételeiket, véleményüket!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Jelentem

Tovább az oldalra