Mint egy falat kenyér, úgy kellett nekem ez a színház… Ez a kacagtató zenés bolondozás, Don Quijote groteszk álmodozása (vagy ámokfutása). Jól esett, egész napos közgyűlési hacacáré után ebben a zenés tragikomédiázásban elveszni. Világmegváltást ne várjunk tőle, de borítékolom, a Cervantes regényéből írt musical Szombathelyen is népszerű lesz, a főpróba végén a közönség percekig, szűnni nem akaróan tapsolt. A WSSZ színészei megdolgoztak lelkesedésünkért, ujjongtunk mi is.
Újságírói közhely, arról az előadásról a legnehezebb írni, ami feltétel nélkül tetszett, ami beszippantott és jólesett. Mennyivel könnyebb megragadni azt, ami csak alig-alig ment el, dünnyögni azon, ami nem mozgat meg, mint dicsérni (pláne észrevenni) azt, ami flottul működik, pláne tudni, mitől is hoz lázba. Mert egyáltalán nem evidens: hogy gördülékeny a színpadi játék, hogy szinte az első pillanattól beleveszünk, hogy feszes a tempó, nincsenek üresjáratok, és Silló Sándor rendezésében a színészek ennyire helyükön, szerepeikben vannak.
Nem biztos, hogy érdemes beérni hakniprimadonnákkal feldíszített musicalekkel
A szombathelyi La Mancha lovagja nem akar nagyon más lenni, mint aminek készült, az idei évad repertoárjának kötelezően előírt zenés darabjának, színházba csalogató mézesmadzagának. Ezért is kiemelten fontos, hogy tényleg jó legyen. (Béres Attila szombathelyi musical-rendezéseivel feladta a leckét – soroljam? Anconai szerelmesek, Kabaré...) Hogy a nem bérletes szombathelyiek is észrevegyék, nem biztos, hogy érdemes beérni hakniprimadonnákkal feldíszített musicalekkel.
A szombathelyi rendezés dramaturgiájában hozza a Dale Wasserman, Mitch Leigh és Joe Darion jegyezte musical-filmet (az ominózus alkotás negyven éve készült, Sophia Lorennel a főszerepben. Érdemes újranézni, letölthető, most is szép mozi.) Zenéje máig kultikus, betétdalait kívülről fújjuk… Silló Sándor szombathelyi rendezésétől szinte színről-színre ugyanezt kapjuk, nem csak dramaturgiájában, hangulatában is visszaköszön az 1972-es film/musical. Csak persze mégis más, például jóval groteszkebb.
Ne késsenek, mert könnyen lemaradnak az előjátékról!
Még le se tettem a kabátom, a zajos-zenész maskarázás már a színház aulájában elkap, látva a vircsaftot, a karaktereket és a groteszk jelmezeket, megjön az étvágy. Az előadás (ahogy a filmben) a sevillai piacon (nekünk aula), komédiázással veszi kezdetét, ahol a spanyol inkvizíció közbelép. Börtönbe vetik Miguel de Cervantest, a kormány adószedőjét, aki költő és drámaíró is egyben. Az előadás innen folytatódik tovább (gyors kabátelhelyezés után), de már bent a színpadon. (Szóval jó, ha időben érkeznek, mert könnyen lemaradnak az előjátékról.)
Az inkvizíciós tárgyalásig az író szolgájával a „pokol” legmélyebb bugyrába kerül, tolvajok, gyilkosok, szajhák közé, akik saját törvényeik szerint bíróságot játszanak. Azt javasolják, hogy az új fogolynak kobozzák el minden vagyonát, így kéziratos regényét is Don Quijote lovagról, aki - Babits Mihállyal szólva - "...kívül áll a valóság korlátain, tilosban él, a fantázia tilosában...". Cervantes, hogy megmentse művét, védőbeszéd címén előadja írását a bűnözőkből alakult bíróság előtt...
Színház a színházban, valóság és mese összekeveredik. A világ itt is ott is lehangoló és sivár, tévelygő bunkó útonállók és kocsmatöltelékek, kerítő papok szívják a vérünk, nincs erkölcs, nincs jó, nincs semmi, egyedül a költészet, a művészet, a hit legbelül, ami értelmet adhat a létezésnek.
Szerémi Zoltán meglepett Don Quijotéjével
A díszlet leghangsúlyosabb eleme a forgószínpadra épített, grafitszürkében csillogó Silló-börtön (másik felén Dulcinea kocsmájával), rácsokkal, félkörívekkel és középen a lépcsővel. (Hangulatában a német expresszionizmus filmes atmoszférája köszön vissza, a rövidülő kocsmaasztallal, és a groteszk-sokatmondó jelmezekkel.) A szellemes jelmezek és kellékek, hozzá a vad pót-frizurák külön kis futurista alkotások.
És hogy a lényeget ne feledjük, ez az előadás sem jöhetett volna létre, ha nincsenek színészek. Szerémi Zoltán meglepett Don Quijotéjével, láttuk egy-két szerepben, de még nem láttunk olyan figurát, akinek ennyire ráillett volna a bőre. Rendkívül ügyesen építi fel a karaktereket (Cervantesét és a Búsképűét egyaránt), nem csupán a szerencsétlen csetlő-botló fantasztát villantja fel, érzem benne a ködön túl az erőt és hitet, ha kell, valódi tüzek villannak a szemében, és hiszek neki.
Szorít a torok, ha Németh Judit Dulcineaként énekel. Hangja nagy kincs, ezt eddig is tudtuk, de most végre igazán, egy főszerepben is megmutathatta magát. A legszívbemarkolóbb pillanatokat neki köszönhetem. Mondani is kár, Szabó Tibor Sancho-ja, a műpocakkal, telitalálat, ahogy Alberti Zsófi Angyala, Kelemen Zoltán Kormányzója, Szabó Róbert Endre Hercege mind-mind ügyesen megformált figurák, nem is beszélve a ház népéről, Fekete Lindáról és a házvezetőnő Lévai Tímeáról. Poppre Ádám hanga pedig ámulatba ejt. Meglepetéssel fedeztük fel a társulatban a bohókásan táncoló Buzás Mihályt is. (És akkor még nem szóltunk az élő zenéről, a zenészekről…)
Egy szó mint száz, ha rám hallgatnak, elmennek és megnézik, karácsonyra a nagymamának ajándékba (dekorált borítékba csomagolva a jegyet) ezt veszik. Mert úgy kell nekünk ez a mese, mint egy falat kenyér…
La Mancha lovagja
musical
fordította: Blum Tamás
„Tudnod kell Sancho barátom, hogy én az égnek rendelése szerint a végre születtem, hogy ebben a mi vaskorunkban – amint mondani szokták – újólag feltámasszam az aranykort.” Így jellemzi magát a lovag Cervantes regényében. A nagy spanyol író, aki egy napon született Shakespeare-rel, örökéletű figurát teremtett. Amióta a XII. században Don Quijote megszületett, minden kor vaskor, és az aranykorról álmodó hősök - akik nagybetűvel írják azt, hogy Bátorság, Igazság, Szerelem -, mindig kibékíthetetlen ellentétben állnak korukkal. Bolondok, lúzerek, mondjuk róluk hangosan, de a nézőtér homályában szívünkbe fogadjuk őket. Harcaikban velük vagyunk, bukásukat megkönnyezzük. Továbbálmodjuk velük „az álmot, mit nem láttak még”.
SZEREPLŐK:
CERVANTES / DON QUIJOTE Szerémi Zoltán
SZOLGA / SANCHO Szabó Tibor
ALDONZA / DULCINEA Németh Judit
KORMÁNYZÓ / FOGADÓS Kelemen Zoltán
HERCEG / DR. CARRASCO / TÜKÖRLOVAG Szabó Róbert Endre
ANTONIA Fekete Linda
ATYA Kálmánchelyi Zoltán
HÁZVEZETŐNŐ Lévai Tímea
BORBÉLY Avass Attila
PEDRO, FŐ ÖSZVÉRHAJCSÁR Endrődy Krisztián
AZ INKVIZÍCIÓ SZÁZADOSA Kristóf Roland
ANSELMO Buzás Mihály
JOSÉ Budai Dávid
JUAN Schmidt Róbert
MARITORES Alberti Zsófi
GITÁROS Poppre Ádám
JUANITA, A FOGADÓS FELESÉGE Varga Dóra
FERMINA, SZOLGÁLÓ Unger Tünde
ŐRÖK, AZ INKVIZÍCIÓ EMBEREI, RABOK: Németh Gyöngyi, Ostyola Zsuzsa,Korponay Zsófi, Szarka Zoltán
Díszlettervező: Silló Sándor
Jelmeztervező: Juhász Katalin
Koreográfus: Krámer György
Zenei vezető: Döme Zsolt
Korrepetítor: Falusi Anikó
Súgó: Bognár Alexandra
Ügyelő: Németh Éva
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra
Rendező: Silló Sándor
Bemutató: 2012.november 30., 19 óra, nagyszínpad
