Ez még egy teljesen más világ volt. Virággyerekek, háború elleni tiltakozások, a nyárspolgárság elleni lázadás, a szabad szerelem kora. És a hatalom felháborodásáé, az állandó rendőri razziáké, a hosszú haj hivatalból való üldözéséé.
Még másról szólt a rock
Ekkor a beat, majd a rockzene még a szeretetről szólt, igazi szubkultúrák alakultak ki, és nem csak a zenészek, hanem a képzőművészek, írók, költők is új utakat kerestek és találtak. Ez a korszak alapvetően alakította át az életstílust, nem véletlen, hogy a görcsös szabályozni akaráshoz ragaszkodók azóta is kikelnek ellene.
De ez a korszak volt az önpusztításé is, aminek sok, többre érdemes áldozata is volt, nézzük csak meg a J-betűs korán elhunytakat. Janis Joplin, Jim Morrison, Jimmy Hendrix, Brian Jones.
A Doors motorja és szövegírója, Jim Morrison apja katona, tengernagy volt, nagyon szigorú szellemben nevelték fiúkat, aki ez ellen állandóan lázadt. Meglépett az egyetemről, ekkor már verseket írt, aztán megalapították a The Doors zenekart.
Az egyetlen rögzített Doors koncert
A hirtelen jött siker aztán meglepte őket, Morrison zárkózottsága sem tett jót a zenekarnak. Jim Párizsba költözött, és 1971-ben itt halt meg szállodai szobájában, halála körül máig sok a kérdőjel, az orvosok szerint kábítószer-túladagolásban halt meg, sokan az amerikai kormány kezét látták benne, hiszen rövid pályafutása alatt többször került összetűzésbe a hatalommal.
Az viszont biztos, hogy a Doors az első progresszív csapatok között volt, ma is sokak kedvence, és nélkülük más lett volna a rockzene története.
A zenekar és Morrison történetéről Oliver Stone forgatott mozifilmet Val Kilmer főszereplésével, a filmet 1991-ben mutatták be. Most viszont egy digitálisan felújított filmet vetít a Savaria mozi, az egyetlen olyan Doors koncertről, amit teljes egészében rögzítettek.
A koncert 1968-ban volt, Hollywoodban, a filmet február 20-án, szerdán 18 órától vetítik a Savaria moziban. Mindez a mozi Rock klasszikusok című sorozatának része, március 19-én Jimi Hendrix woodstocki, április 10-én a Rolling Stones 1978-as texasi koncertlét láthatjuk, április 24-én pedig Martin Scorsese dokufilmjét George Harrisonról, a The Beatles azóta elhunyt tagjáról.