Annyira szép a dunai jégzajlás, hogy gyógymódként kellene felírni stressz ellen

Csodaszép fotókkal és rövid videóval érkezett fotósunk Budapestről, a dunai jégzajlásról.

Nemrég annyi helyen jött szembe a dunai jégzajlás, hogy elhatároztam, ezt élőben is megnézem. Hallani akartam, hogy tényleg oly némán vagy inkább recsegve siklanak el alattunk a vízben a lakásnégyzetméternyi jégtáblák. Először a Szabadság hídról néztem, hosszan. Jóval hosszabban, mint gondoltam, megigézi az embert az elsuhanó jég látványa, nehéz betelni vele. Amilyen zavaros, olyan nyugalmat is áraszt, dübörög a forgalom mögöttünk, turisták lógnak a korlátokon, készülnek a szelfik, sziréna visít a rakparton, hangos a nagyvárosi élet, de a jeget nézve mégis minden olyan csendes.

Második körben a Margit híd középső pillérének tövébe másztam le, gyakorlatilag ott álltam egy maroknyi turistával a Duna közepén. Itt már hallatszott, hogy olykor recseg és roppan egy-egy tábla, amikor ütközik a sodrásban. Itt is csak azt vettem észre, hogy hosszú percekig csak bámultam a vizet, a nagy zajlást. Csuda egy látvány, tényleg ajánlom mindenkinek, elszáll minden stressz, kapkodás, csak a végtelen folyam marad. Nézegessék lentebb a válogatott képeket, vagy a fotókra kattintva bővebben, képgalériában. A cikk végére még egy rövid videó is jutott.

Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Garai Antal Atom
Jégzajlás a Dunán, Budapesten
Kattintson a fotóra a képgalériáért!
Garai Antal Atom

És ha még nem volt elég fotókon mutatjuk rövid videón is e csodálatos látványt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kép.