Az Állami Számvevőszék a közpénzek elköltését vizsgálta, amikor a szabálytalanságokat találta - írta a Magyar Idők a számvevőszék folyamatban lévő vizsgálatsorozatáról. Négy egészségügyi intézménynél már lezárult az ellenőrzés, így a Péterfy Sándor Utcai Kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, a János kórház, és a Zala Megyei Kórház esetében is.
Napvilágra kerültek olyan esetek, amikor alap nélkül mellőzték a közbeszerzési eljárásokat, máskor törvénybe ütköző módon változtatták meg a kórházi szerződéseket. Sérültek a törvényi előírások a takarító- és a tisztítószerek beszerzésekor, az őrző-védő szolgáltatások igénybevételekor és az informatikai eszközök bérlésénél is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!