Durván megdrágulhat a kávé az év második felében

Közel száz éve nem volt olyan súlyos szárazság Brazíliában, mint idén.

Az elmúlt időszakban nagyot drágult a kávé, csak ezt a fogyasztók még nem tapasztalták meg. Brazíliában ugyanis közel 100 éve nem volt olyan súlyos szárazság, mint amit idén tapasztaltak, emiatt pedig hiány alakult ki a kávébabpiacon – írja a 444 a Financial Timesra hivatkozva.

A szakértők azt mondják, nagyon megviselte az ültetvényeket a pusztító szárazság, ami nem kecsegtet sok jóval. Kávéhiánytól nem kell tartani és a drágulást is valószínűleg csak az év második felében fogjuk megtapasztalni, ugyanis a nagy kávéfeldolgozók javarészt 3-9 hónapra előre lekötött szerződésekkel dolgoznak, hogy védve legyenek az áringadozásoktól.

www.lavozweb.com/

A koronavírus-járvány miatti lezárások miatt pedig jóval visszaesett a kávé iránti globális kereslet, hiszen elég sok helyen zárva voltak az éttermek és a kávézók, így sokaknak van valószínűleg még tartaléka.

De amikor hamarosan lejárnak a jelenleg érvényben lévő megállapodások, már csak jóval drágábban tudnak majd kávébabot venni az éttermek, kávézók és a boltok, ennek pedig a vásárlók is megisszák majd a levét.

A lap egyébként azt írja, hogy a legtöbb márka és kávézólánc egyelőre kivár, de a német Tchibo már bejelentette, hogy júliustól árat emel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság