A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott N. D. 23 éves, T. D. 22 éves és F. A. 25 éves jánossomorjai és T. B. 29 éves levéli lakos ellen kábítószer birtoklása miatt. A mosonmagyaróvári járőrök lakossági bejelentést követően fedezték fel a kábítószergyanús növényeket még idén, július 27-én Jánossomorja külterületén. Az erdőben három különböző helyszínen, összesen 18 tő, szemmel láthatóan gondozott növényt találtak elültetve, amiket lefoglaltak -írja a police.hu.
A rendőrök a négy férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a gyanúsítottakat kihallgatták az ügyben. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy mindannyian fogyasztottak tiltott szert és a lefoglalt növények kábszernek minősülnek. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!