A pénteki edzőmeccs után, szombaton is egymásnak feszült a Körmend és az Oroszlány. A körmendi oldalon ezúttal volt egy hiányzó, Hujdurovicnak kellett kihagynia a találkozót. A center ugyanis a pénteki meccsen összeütközött az OSE egyik játékosával. A csípője sérült meg, várhatóan azonban 2-3 nap kihagyás után már ismét hadra fogható lesz.
Akár csak egy nappal korábban, most is a hazai pályán játszó Körmend ragadta magához a kezdeményezést. Most azonban a házigazdák az első 10 perc után már egy híján elérték a 10 pontos különbséget. A Körmend láthatóan jobban felkészült ellenfeléből.
A folytatásban aztán kiegyenlített mérkőzés folyt a pályán. Az Oroszlány közel egálra hozta a második negyedet.
A második félidőben az Oroszlány kezdett elkészülni erejével. A körmendi játékosok sokszor könnyedén szereztek labdát a passzokból, és olyan is előfordult, hogy a vendégek bedobása is a hazaiaknál landolt. Az Oroszlány védekezése is szellőssé vált.
A körmendiek erőlködés nélkül tudták tartani a negyedik negyedre kialakult 30 pont körüli különbséget. A meccs végére aztán mindkét fél pályára küldhette a fiataljait.
A Körmend augusztus 29-én, 18 órakor a Körmend városi sportcsarnokban, a Fürstenfelddel játssza a következő edzőmeccsét.
Teo Cizmic, a Körmend vezetőedzője: Bár még csak három napja kezdtünk bele a komoly munkába elégedett vagyok a csapat hozzáállásával. A mérkőzés tempója, a játékosok lendülete bizakodásra ad okot. Azt azonban látni kell, hogy még nagyon sok munka van előttünk. A védekezésre különösen oda kell még figyelnünk. Hétfőn egy átfogó orvosi vizsgálat vár a csapatra, ahol a teljes keret fizikai állapotáról képet kapunk majd.
Vavra András, az Oroszlány vezetőedzője: Köszönjük a Körmendnek a lehetősét, nagyon hasznos két nap van mögöttünk. A két meccsen voltak nagyon tetsző momentumok. Azt azért látni kell, hogy a Körmend egy sokkal hosszabb, minőségi cserepaddal rendelkezik. Posztonként úgy 10 kiló plusszal. Nekünk ezzel kellett felvenni a versenyt. A második nap végére nagyon elfáradtunk. Annak azonban rendkívül örülök, hogy a csapatom megtapasztalhatott egy ilyen közeget is, és, hogy a fiatalok belekóstolhattak. Még egyszer köszönjük a Körmendnek, további sok sikert nekik.