Átadták az M85 gyorsforgalmi egy újabb szakaszát

Egy lépéssel Sopronhoz is közelebb jött a világ.

A levegő is beleremegett a szerda délre meghirdetett ünnepélyes útavatóba. A fekete aszfaltcsíkon zakós urak, csinos hölgyek, fess egyenruhák próbáltak árnyékot keresni kevés sikerrel. De belátók voltak a szónokok - és lényegre törők.

- Az M85-ös gyorsforgalmi rendkívül fontos a térségben élő családoknak, hiszen gyorsabban és biztonságosabban jutnak el céljukhoz. Fontos a vállalkozásoknak, mert versenyképességüket növeli, és fontos az egész országnak, mert az infrastruktúra fejlesztése együtt jár a fejlődéssel - fogalmazott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes vezetője.

Fontos emberek egy fontos eseményen. Az M85-re tényleg évtizedeket várt Sopron.
Keszei László

Kiemelte a kormány szándékait, amit Sopronban és a térségben már kívülről fúj mindenki, aki figyel: minden megyei jogú várost be kell kapcsolni a gyorsforgalmi úthálózatba, minden településről el kell érni egy négysávos utat fél órán belül, és a gyorsforgalmiknak el kell érniük az országhatárokat.

A Balf csomópontig lehet egyelőre eljutni 2x2 sávon. Részben már tavaly decemberben felavatták a 51 kilométeres szakaszt, de a pandémia miatt nem tudtak ünnepséget szervezni. Most újabb két és fél kilométerre engedték rá a kocsikat, tehát 53,5 kilométerre adták a történelmi egyházak áldásukat.

A miniszterhelyettestől az ünneplők megtudhatták azt is, a tavaly a forgalomnak átadott szakaszon öt különszintű csomópont, öt körforgalom, 21 felüljáró, 20 aluljáró létesült, Nagycenknél pedig üzemmérnökség épült. Csak aszfaltból 604 ezer tonnát építettek be.

- Évtizedes álom teljesült - vette át a szót Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a legjelentősebb fejlesztésnek és a gazdaság számára sosem volt jó lehetőségnek nevezve a M85-öst. Farkas Ciprián polgármester szerint pedig egy lépéssel közelebb jött Sopronhoz a világ, s külön öröm, hogy a népszavazás centenáriumát ünnepelheti a város ilyen nagy beruházással. Jövőre megépül a Sopront elkerülő is, és akkor a város belső útjain is komfortosabb lesz végre a közlekedés.

- Tizenhét érintett települést mentesít a nagy forgalomtól az M85-ösnek ez a 153 milliárd forintba kerülő szakasza, ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg - sorolta az adatokat Kondrik Kornél, a NIF Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Az elmaradhatatlan protokollfotó.
Keszei László

A Balfi csomóponttól a határ felé tartó út egy szakaszát ma birtokba vehették az autósok, de ez még nem az igazi. Jövő héttől egy sávon engedik rá a forgalmat Sopronkőhida irányába, míg a Pozsonyi út a belváros felé lesz egyirányú. Rendeltetésszerű használatba majd csak 2022 márciusában vehetjük, akkor, amikor a Mély út elkészül. Az országhatárt pedig 2024 őszére éri el az M85-ös.

Az M85 újabb szakaszának átadása
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet