Mikor először láttam fotókat a Szőcei tőzegmohás láprétről, nem értettem, mi olyan különleges ebben, hogy fölé még fajárdát is raktak. Aztán utána olvastam, és megváltozott a kép bennem. Felkerekedtem hát, hogy túráink következő állomásaként végigjárjam ezt a kincset.
Közel negyven perces út után meg is érkezem az Őrségbe, Szőcére, egy kis községbe. Szerencsére a GPS simán úti célomhoz vezet, egészen a Lápok Házáig. Itt van parkoló, le is rakom az autót és gyalog indulok tovább. Nem kell sokat sétálni, amíg megpillantom az ismerős fapadlókat.
Talán furcsán hangzik, hogy pont az állattartás miatt maradt meg bárhol is a világban egy nagyon jelentős természetes élőhely, pedig a Szőcei tőzegmohás lápréten tényleg ez történt. A helyet sokáig csak az ott élők ismerték, és fogalmuk sem volt róla milyen ritka természeti kincs terül el a talpuk alatt, egészen 1959-ig, amikor is egy Pócs Tamás nevű biológus rá nem mutatott erre.
A völgyoldalon hűvös vizű források fakadtak, melyek egy nagyon sajátos klímát hoztak létre. Ennek köszönhetően egészen egyedi módon, a jégkorszakból is maradtak itt növények. De a tőzegeper például az egész országban csak itt fordul elő, ahogy sokáig a tőzegkáka is csak itt volt honos. Azonban ez utóbbi sajnos mára valószínűleg eltűnt.
Az évszázadokra visszanyúló hagyományos gazdálkodás részeként a fűvel együtt a tőzegmohát is lekaszálták és a mohát például marhaalomnak szanálták. Ez a folyamatos művelés segített átvészelni a ritka növényvilágnak ilyen hosszú időt - írja a Wikipédia.
Ezen a réten nem szaladgálhatunk kedvünkre. Fa járdáról csodálhatjuk meg, amiről lelépni bizony szigorúan tilos. Persze nem is nagyon érdemes, hiszen az év nagy részében mocsaras a terület.
Ha nemcsak végig szaladunk a padlón, mi is számos különleges, vagy kevésbé különleges, de annál szebb élővilágot fedezhetünk fel, mint például ez az őszi vérfű vagy más érdekes növények és bogarak.
A nagy gyöngyházlepke is vidáman csemegézik az egyik sárga virágon. Ez a darázspók is itt él. Érdekes mintákat szőtt a hálójába.
Ahogy átmegyek a Szőce-patak vize fölött egy kis hídon, alattam szintén értékes páfrányok feszülnek.
A tanösvényen túl erdő terül el. Mivel a nap már lemenőben van, csak kicsit időzök ott. Azért így is megfog a látvány és lövök néhány képet.
Hamarosan egy újabb út vár rám, egy egészen elképesztő helyre, mely az emberi tevékenység miatt jött létre, de most mégis lélegzetelállító. Addig is a fotókra kattintva nézzék meg teljes galériánkat.