Több mint 20 angol autós oktató arra kéri a megyei önkormányzatot mint építtetőt, hogy legyen szíves elmagyarázni, hogyan is kellene használniuk a sofőröknek azt a körforgalmat, amit 20 millió fontból (több mint 900 millió forint) újítottak fel. A munkálatok közel két évig tartottak.
A helyszín a Szombathely nagyságú Basingstoke (Hampshire megye), és a végeredményt látva most sokakban megfogalmazódik a kérdés: vajon mire gondolhatott a költő?
Már a fotókat elnézve borsódzik a hátunk, ennél már csak az lehet durvább, ha valaki a valóságban is belehajt a körforgalomba.
Elvileg azért építették át a kereszteződést, hogy egyszerűbb legyen a város megközelítése, de – minő meglepetés – a sofőröknek nem igazán nyerte el a tetszését az új, hatalmasra felfújt körforgalom.
Akik naponta közlekednek benne, még úgy ahogy elboldogulnak, de akik először találkoznak a káosszal, alaposan leizzadnak.
A nehézségeket tetézi, hogy állítólag ellentmondás van a burkolati festések és az irányjelző táblák között, és néhány kanyarodást egyszerűen lehetetlen megoldani.
„Hogyha a gyakorlott vezetők nem tudják, hogyan kell vezetni benne, hogyan tanítsak meg egy kezdőt”
– panaszkodott a helyi újságnak a fent említett húsz oktató egyike.
A megyei önkormányzat most tanulmányozza a helyzetet, néhány táblát már módosítottak, de lehet, korábban kellett volna, hogy feltűnjön valakinek, talán nem ez az optimális megoldás.
@basingstokegazette How confusing do you find Brighton Hill roundabout? A group of driving instructors are calling on the county council to explain how drivers should tackle the road, claiming it makes no sense. #basingstoke #driving ♬ original sound - Basingstoke Gazette
A jól sikerült basingstoke-i körforgalommal foglalkozott a BBC és a Sun bulvárlap is. Ez utóbbi összeszedett néhány más durva angol körforgalmat is.