Lapunk információi szerint a Szombathelyi Coop Kereskedelmi Zrt. Ady téri üzletének bérleti szerződését 2024. augusztus 20-i hatállyal megszüntette.
Ez azt jelenti, hogy ismét eggyel kevesebb élelmiszerüzlet lesz Szombathely belvárosában. A hír azért lehet meglepetés, mert a bolt évtizedek óta működött az Ady téren, ráadásul a közelben nincs hasonló üzlet, miközben tömegek fordulnak meg a közeli buszpályaudvaron.
Ugyanakkor akad egy olyan tény, mely nem ennyire nyilvánvaló, mégis alapvetően határozza meg a bolt sorsát.
„Veszteséges volt”
- ad gyors és rövid magyarázatot a cég döntésére Kiss Zoltán vezérigazgató.
A veszteség egyik forrása, tudtuk meg, hogy annak idején a covid alatt sokan buszról személygépkocsira váltottak, és már nem is tértek vissza a tömegközlekedéshez, így érezhetően kevesebb lett az ember az Ady téren, ami a Coop számára kevesebb vásárlót jelentett.
A helyiség bérleti díja is egyre inkább ránehezedett a cégre, úgy hogy közben a tulajdonos műszakilag nem fejlesztette az ingatlant. Így ha a Coop meg akarna felelni az új hatósági elvárásoknak, nekik kellene állniuk a felújítás (csatornarendszer, padozat, bejárat, stb.) költségét, amit nem tudtak bevállalni.
Mindezek tetejében egy állandó biztonsági őrt kellett alkalmazniuk a gyakori bolti lopások és a „fiatalok bandái” miatt.
„Mindez így együtt vezetett a döntéshez, hogy nem üzemeltetjük tovább az Ady téri üzletünket” – mondta Kiss Zoltán, hozzátéve, hogy nem bocsátanak el alkalmazottakat, mindenkinek tudnak munkát adni más Coop-üzletekben.
A Coop két évvel ezelőtt nyitotta meg új üzletét Néha igazat beszél a zuhanyhíradó – Újra lesz élelmiszerbolt a szombathelyi Fő téren 2022. March 24. 11:35 a város Fő terén.
Ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre annyit közölt a vezérigazgató, hogy „ott sem egyszerű a helyzet", de azt tovább szándékozzák üzemeltetni.
Lapunk kereste az Ady téri háztömb kezelőjét a helyiség sorsával kapcsolatban, de a Concept Line Kft. egyelőre nem kívánt nyilatkozni.