Egy vékony kékszemű bögyös vörös csaj pár éve orális szexet ígért arra az esetre, ha a Metallica Tankcsapdát játszik

A Beauty Under Surface gitárosa vadul keresi is most a lányt, hogy beváltassa az ígéretét.

Tegnap este Budapesten lépett fel a Metallica Metallicát Tankcsapdát játszani hallottad már? 2018. April 06. 08:46 , akik egy pillanat alatt lopták be magukat a magyar közönség szívébe azzal, hogy eljátszották a Tankcsapda Legjobb Méreg című dalát.

Az biztos, hogy a zenekar tegnapi produkciója sokakat meghatott, a Metallica által keltett hullámokra pedig legjobban Szécsi Zoltán, a Beauty Under Surface gitárosa ült fel és azt hiszem ezzel meg is nyerte a mai Facebook-posztok nem hivatalos versenyét.

Zoltán Szécsi

Keresem azt a vékony kékszemű bögyös vörös csajt a 2012-es rockmaratonról, aki azt mondta,hogy majd akkor lesz©p ,ha Metallica Tankcsapdát játszik :D

Szurkolok a párnak, hogy egymásra találjanak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra