„Kicsinál, hogy a nehezen összevakart adómat a kormány másnap odaadja a multiknak”

Bő egy év alatt a kormány 150 milliárd forinttal támogatta a nagy cégeket. Három Vas megyei is van közöttük.

„A rádióban folyamatosan azt hallom, hogy a kormány hogyan védi meg a magyar embereket, hogy milyen fontosak a hazai kis- és középvállalkozások. Közben én meg nagy nehezen összevakarom a havonta az áfát, a járulékokat, az ilyen-olyan adókat, aztán másnap meg bemondják, hogy a kormány éppen hány milliárdot adott a Mercedesnek vagy az új akkumulátorgyárnak. Az én adómból. Kicsinál.”

A fentieket egyik ismerősöm mondta, aki mikrovállalkozást üzemeltet. Rajta kívül még egy alkalmazottja van a cégnek. Vagyonokat nem halmozott fel, de a kft. évtizedek óta működik. A legnehezebb időszakokat is sikerült túlélnie, de soha nem sikerült kifutni a nagypályára. Talán nem is akart. Nem keserű emiatt, csak nem érti, hogy az miért jó, hogy az állam amilyen bátran elvesz a kicsiktől, olyan bátran ad a nagyoknak.

Az is igaz, hogy a helyzet ennél jóval bonyolultabb.

Nem egy szakemberrel beszéltem, akik szerint a magyar kisvállalkozások nem kis hányada azért nem jut ötről a hatra, mert rosszul menedzselt, és ezen nem segít semmiféle támogatás. Ha viszont a multinacionális cégeket vagy a beszállítóit hozzuk helyzetbe, ők élnek a lehetőséggel, sok és stabil munkahelyet jelentenek a magyar gazdaság számára.

De valóban szüksége van-e a Heinekennek, a Mercedesnek, a BMW-nek vagy a kínai akkumulátor óriásnak a magyar adófizetők nehezen összeadott adóforintjaira? Van-e támogatások mögött gazdasági racionalitás vagy más hatalomtechnikai okokat kell keresnünk?

Izgalmas kérdés, nem teljesen költői, de a megválaszolását hagyjuk máskorra. Most nézzük meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett listát, amely az úgynevezett EKD támogatásokat (egyedi kormánydöntésen alapuló támogatás) tartalmazza. Ezek olyan pénzek, melyeket jellemzően nagy cégek nagyberuházásai kapnak.

A Szombathelyen épülő Galambos-logisztikai központ 1,9 milliárd támogatást kapott. Egyike a kevés magyar cégnek, amely bekerült ebben a körbe.
Mészáros D. Zsolt

A 24.hu felhívja a figyelmet arra, hogy miközben korábban előírták, hogy a támogatásoknak munkahelyeket kell teremteniük, 2020 óta ez a feltétel megszűnt.

Lapunk kigyűjtötte, hogy 2022 elejétől 2023 február elejéig mely cégek részesültek ebben a vissza nem térítendő támogatási formában.

Az említett időszakban a kormány 66 nagyvállalatnak ítélt meg EKD támogatást mintegy 154 milliárd forint értékben.

Ezen belül:

  • A 66 cég közül mindössze egy tucatnyi magyar van, viszont német ennek majdnem a duplája (23).
  • Magyarországon belül Budapest és környéke kapott a legtöbbet ebből a támogatási formából, de látványos a Veszprém megyei cégek jelenléte is.
  • Vas megyéből három nagyvállalat részesült EKD támogatásban az elmúlt évben.
  • 2022-ben a vépi székhelyű Galambos-cégcsoport kapott 1,9 milliárd, míg a szombathelyi TDK 170 millió forintot.
  • De a legnagyobb összeget a SCHOTT kapta: a lukácsházi cég az idén februárban 3,3 milliárd forintot kapott a 28 milliárdos beruházásához.
  • Országos szinten a BMW vezeti a listát. A Debrecenben építkező német autógyártó óriás 13,5 milliárd támogatást kapott a 36 milliárdos beruházásához.
  • Tízmilliárd feletti összeg (12,5) érkezett még a török Sisecamhoz (Budapest) és az olasz élelmiszeripari Kometához (10,8, Kaposvár).
  • EKD támogatások 2022 januárjától 2023 február 3-ig.

    (Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium)

    Cégnév Megye (település)* Reláció Tevékenység Beruházási volumen ezer HUF Támogatási összeg ezer HUF
    Bock Hungária Kft. Veszprém (Noszlop) Németország Irodaszék és bútorgyártó kapacitások bővítése 3 816 472 801 459
    SWISS KRONO Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg (Vásárosnamény) Svájc T&G (Tonge&Groove - lambéria) design OSB lap gyártás kapacitásbővítése 2 327 715 349 157
    PARAT Ungarn Kft. Snógrád (Szügy) Németország Innovatív műanyagterméket gyártó üzem létesítése 4 754 869 1 554 914
    SCHOTT Hungary Kft. Vas (Laukácsháza) Németország Orvosi fecskendőgyártó kapacitás létrehozása 28 044 000 3 321 000
    Maxon Motor Hungary Elektronikai Kft. Veszprém (Veszprém) Svájc "Nagy pontosságú meghajtórendszereket gyártó kapacitás bővítése" 6 796 251 1 662 575
    PACAPIME Kft. Csongrád-Csanád (Mórahalom) Belgium Termelési kapacitás növelése a termékkör szélesítésével párhuzamosan komplex, innovatív környezetbarát hullámtermékgyártó- technológia fejlesztés révén 4 320 930 941 264
    A.W.F Autóalkatrészgyártó és Kereskedelemi Kft Győr-Moson-Sopron (Sopron) Ausztria "Járműalkatrészek gyártási kapacitásának bővítése új gyártócsarnok létrehozásával, eszközök beszerzésével" 5 565 691 1 112 994
    HUNTSMAN Corporation Hungary Zrt. Veszprém (Pétfürfő) USA Új barnamezős fejlesztés létrehozása poliuretán alapanyag és egyéb aminok gyártására 16 526 000 1 156 820
    Prettl HU Shared Service Center Kft. Érd (Pest) Németország Informatikai, pénzügyi, beszerzési és mérnöki tevékenységre vonatkozó üzleti szolgáltató központ létrehozása 1 329 878 398 964
    Társ-95 Kft. Hajdú-Bihar (Debrecen) Magyarország Új lakatos üzem létesítése 4 660 148 1 398 044
    Continental Automotive Hungary Kft. Veszprém (Veszprém) Németország Önvezető és magasan automatizált járműfunkciók és rendszerek fejlesztése 4 181 240 1 045 146
    Continental Automotive Hungary Kft. Veszprém (Veszprém) Németország "Új generációs magasan automatizált vezetéstámogató és önvezető rendszerek fejlesztése" 5 712 186 1 350 000
    Siemens Energy Kft. Budapest Németország "Gázturbina égőfej gyártó berendezésének beszerzése, turbinalapát gyártás kapacitásbővítése" 2 701 019 632 849
    Autonet Logistic Kft Pest (Dunakeszi) Svájc Regionális elosztóközpont létrehozása 3 925 623 1 373 968
    Chervon Autó Precíziós Technológia Kft. Budapest Kína Új autóipari alkatrészgyártó egység létrehozása 17 567 950 5 270 385
    TK Elevator Solution Center Europe Kft. Budapest Németország "Egy regionális üzleti megoldásokat kínáló szolgáltató központ létrehozása Magyarországon a csoport európai" 911 550 397 111
    COSMO CONSULT Kft. Budapest Németország Regionális fejlesztői központ létrehozása 784 033 274 412
    KNAPP Hungary Kft. Veszprém (Nemesvámos) Ausztria Új raktárlogisztikai eszközök gyártására irányuló üzem létrehozása 5 992 267 1 438 216
    MMXH Lakberendezési Kft. Budapest Ausztria Regionális szolgáltató központ létrehozása 59 054 29 527
    SK-Precíziós Szerszámgyártó Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén (Sárospatak) Németország Szerszámtartó rendszereket gyártó üzem létrehozása 2 145 362 750 877
    KNAUS TABBERT Termelő- és Kereskedelmi Ktf Pest (Dunakeszi) Németország Új lakóautógyártó létesítmény létrehozása és az eszközpark bővítése 1 440 360 720 180
    DEKRA Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. Budapest Németország Regionális szolgáltatóközpont bővítése 91 282 36 513
    FrieslandCampina Hungáris Zrt. Budapest Hollandia "Fermentált tejipari termékek gyártásához kapcsolódó kapacitásbővítés és az infrastruktúra" 5 147 847 978 091
    DRENIK Hungary Kft. Jász-Nagykun-Szolnok (Szolnok) Szerbia Papíripari késztermékgyártást eredményező gyártókapacitás-bővítés 4 695 386 798 216
    LEGO Manufacturing Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg (Nyíregyháza) Dánia Műanyag fröccsöntő, csomagoló és raktár kapacitások bővítése 53 172 092 5 848 930
    SWISS KRONO Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg (Vásárosnamény) Svájc Nyers faanyag gyártását eredményező kapacitásbővítés 16 967 470 2 545 121
    BMW Manufacturing Hungary Kft. Hajdú-Bihar (Debrecen) Németország Új gyártó egység létesítése az EV- akkumulátorok gyártása céljából 36 052 000 13 519 500
    Sangsin Hungary Kft. Jász-Nagykun-Szolnok (Szolnok) Dél-Korea Akkumulátor-alkatrész gyártásához kapcsolódó kapacitásbővítés 10 501 920 3 150 576
    KNAUS TABBERT Termelő- és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Pest (Dunakeszi) Németország Új lakóautógyártó létesítmény létrehozása és az eszközpark bővítése 1 980 135 366 174
    Valeo Siemens eAutomotive Hungary Kft. Veszprém (Veszprém) Németország Inverter és az e-tengely gyártó kapacitás bővítése 7 060 200 1 216 992
    SUEZ Water Technologies & Solutions Hungary Kft. Komárom-Esztergom (Oroszlány) Franciaország "Víztisztító szövet és részegység-gyártó kapacitás bővítése és könnyűszerkezetes raktár létrehozása" 9 641 492 1 687 261
    Balluff-Elektronika Kft. Veszprém (Veszprém) Németország "Beágyazott gépállapotfigyelő funkciók megvalósítása automatizálási rendszerekben" 2 073 701 518 170
    Nissin Foods Élelmiszerek Magyarorzági Kft. Bács-Kiskun (Kecskemét) Japán Meglévő kecskeméti telephely kapacitásbővítése 4 302 120 516 254
    Mylan Hungary Kft. Komárom-Esztergom (Komárom) USA Gyógyszercsomagoló üzem kapacitásbővítése 6 002 724 780 354
    TDK Hungary Components Kft. Vas (Szombathely) Japán "Üzemfejlesztéshez és szervezetfejlesztéshez kapcsolódó műszaki, informatikai és vezetői kompetenciafejlesztés" 681 169 170 292
    Visual Europe Zrt Heves (Hatvan) Magyarország Virtuális stúdió létrehozása 4 041 988 1 818 894
    thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. Budapest Németország Vezérműtengely gyártó kapacitás bővítése 17 401 450 5 568 464
    Becton Dickinson Hungary Kft Komárom-Esztergom (Környe) USA Fecskendő gyártás kapacításbővítése 54 733 680 4 378 694
    Szentkirályi Magyarország Kft. Dudapest Magyarország "Ásványvízgyártó kapacitásainak bővítése és szénsavas PEPSI üdítők gyártására alkalmas üzem létesítése" 10 826 460 3 789 261
    TOYO INK Hungary Kft. Pest (Újhartyán) Japán "Lithium-ion akkumulátorban használatos likvid típusú elektróda gyártó kapacitás létrehozása" 4 690 881 703 632
    Horváth Rudolf Intertransport Kft. Heves (Hatvan) Magyarország Logisztikai központ kapacitásbővítése 8 455 268 2 959 344
    Roche Szolgáltató (Európa) Kft. Budapest Svájc A szolgáltató központ munkavállalóinak kompetenciafejlesztése 306 136 108 303
    Doktor24 Medicina Zrt. Budapest Magyarország Ügyfélkiszolgálásban dolgozó munkatársak átfogó készség-és kompetenciafejlesztő képzése 365 303 182 651
    ZF Hungária Ipari és Kereskedelmi Kft. Heves (Eger) Németország A vállalat Egri informatikai szolgáltató központjának bővítése 1 626 515 487 955
    GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft. Komárom-Esztergom (Tatabánya) Dánia Magyarországi K+F központ bővítése 4 198 248 839 650
    SCHNEIDER ELECTRIC HUNGÁRIA Villamossági Zrt. Budapest Franciaország Gyöngyösi áramsíneket gyártó üzem bővítése 4 079 533 530 339
    Soulbrain HU Kft. Komárom-Esztergom (Tatabánya) Dél-Korea Félvezetőket és elektronikai vegyi anyagokat gyártó kapacitás létrehozása 7 078 102 424 686
    Nilfisk Production Kft. Pest (Szigetszentmiklós) Dánia Budapesti központú IT Hub létrehozása 3 411 488 750 528
    RÉVÉSZ TRANS Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg (Szorgalmatos) Magyarország Tiszaújvárosi és Kazincbarcikai raktárhelyiségek létrehozása 3 186 540 1 433 943
    PIMCO Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén (Szerencs) Magyarország Üveggyapot szigetelőanyag gyártó kapacitás létrehozása 14 111 312 5 644 740
    BAYER Construct Zrt. Pest (Sóskút) Magyarország "Fürdőszoba összeszerelő üzem létrehozása a kapcsolódó asztalos és lakatos műhellyel, valamint szerelvénygyártó és burkolatgyártó üzemmel" 14 679 558 6 605 801
    Termelés-Logistic-Centrum Kereskedelmi Kft. Veszprém (Balatonfüred) Németország Anyagmozgató járművek és alkatrészei gyártásának kapacitásbővítése, valamint új épület létrehozása 5 319 052 957 429
    Seiren Hungary Kft. Budapest Japán műbőrgyártó kapacitás létrehozása 15 249 062 4 574 719
    DUNACELL Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. Fejér (Dunaújváros) Németország Porított élelmi rost gyártó kapacitás létrehozása 6 941 705 1 735 426
    Waberer's International Nyrt. Budapest Magyarország FMCG logisztikai központ létrehozása 17 983 902 6 069 030
    Waberer's International Nyrt. Budapest Magyarország "Támogató és adminisztratív szolgáltatást nyújtó regionális szolgáltató központ létrehozása" 1 558 583 389 646
    Arnest Hungary Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén (Alsózsolca) Oroszország Új aeroszol töltőüzem (beleértve az alumíniumdobozok gyártását) létrehozása barnamezős telephelyen 16 919 240 6 767 696
    KOMETA 99 Élelmiszeripari Zrt Somogy (Kaposvár) Olaszország húskészítmény gyártó kapacitás bővítése 30 813 081 10 877 115
    Galambos Logistic és Galambos Holding Vas (Vép) Magyarország új logisztikai központ létrehozása 5 625 084 1 913 147
    LOTTE ALUMINIUM Hungary Kft Komárom-Esztergom (Környe) Dél-Korea alumíniumgyár létesítése másodlagos töltésű akkumulátorokhoz 44 221 777 1 105 544
    Sisecam Glasspackaging Hungary Kft Budapest Törökország üvegcsomagolást előállító gyár létesítése 70 411 334 12 549 375
    Trans-Sped Logisztikai Szolgáltató Központ Kft Hajdú-Bihar (Debrecen) Magyarország raktár-logisztikai tevékenységhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 866 053 000 3 464 213
    Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. Békés (Orosháza) Kanada "elektromos hajtáslánc gyártókapacitás létrehozása és járműipari alkatrész gyártókapacitás bővítése" 17 628 116 3 892 750
    Ericsson Magyarország Kommunikációs Rendszerek Kft. Budapest Svédország Natív, felhőalapú IMS rendszer fejlesztése 2 981 103 596 221
    Infineon Technologies Cegléd Teljesítményfélvezetőket Gyártó Kft. Pest (Cegléd) Németország A vállalat által korábban kifejlesztett félvezető modulok továbbfejlesztése, azok tesztelése 1 023 498 242 153
    "Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Ktf és a Nolato EMC Gyártóközpont Korlátolt Felelősségű Társaság" Győr-Moson-Sopron (Mosonmagyaróvár) Svédország "Műanyagipari termékgyártó kapacitások bővítése Mosonmagyaróváron" 7 730 580 1 546 116
    Wellis Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. Budapest Magyarország Elektronikus orvosi berendezés gyártása 8 497 440 2 974 104

    A teljes táblázatot innen tudja letölteni.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság