Az árstopot akkor lehet a legkevesebb kárral kivezetni, amikor az élelmiszerek inflációja eléri a csúcsát, majd elindul lefelé, ez a pont pedig lassan elérkezik - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-ben.
Parragh szerint lehet, hogy már most itt van az infláció csúcsa, de legkésőbb tavasszal csökkenni kezd az áremelkedés mértéke.
Az árstop bevezetése az élelmiszeráraknál a társadalom alsó harmadának megélhetését támogatta, ilyen értelemben az helyes volt, de ez tartósan nem maradhat meg, mert a piacgazdaság alapjait elodázza - mondta. Hozzátette, az élelmiszerinfláció mindenhol nagyobb, mint az átlaginfláció, aminek egyik oka a forint árfolyama, hiszen az élelmiszerhez szükséges alapanyagok jó része importból érkezik, a másik pedig, hogy a magyar élelmiszergazdaság termelékenysége lényegesen gyengébb, mint az európai.
Parragh szerint az árstop a feketegazdaság erősödésével is fenyeget, ami már érzékelhető is. A magyar élelmiszer jelentős részét külföldön adják el, miközben egyre silányabb áru jön hozzánk az élelmiszerimportban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!