„Elérhetetlen a gyógyszertári ügyelet Szombathelyen! Szerda este nyolc óra után szükségünk lett volna gyógyszerre, ezért az interneten kikerestük, melyik az ügyeletes gyógyszertár a városban - a Fő téri - és már mentünk is” – írta olvasónk, aki levelében elmesélte a történet folytatását is, amihez képeket is csatolt.
„Odaérve kicsit rossz érzésünk lett a teljes sötétség miatt, de a kirakatba függesztett ügyeletesi listán is ez a gyógyszertár volt megjelölve ügyeletesként, így némileg megnyugodva nyomtuk meg az ügyeleti csengőt.”
Mint írta, amikor pár perc elteltével sem történt semmi, hívták a kirakatba kifüggesztett listáról az ügyeletes gyógyszertár telefonszámát. Kicsengett, de senki nem vette fel. Próbáltak még csengetni, újra telefonálni, de továbbra sem történt semmi - illetve még egy gyógyszerre szoruló érkezett mögéjük.
Olvasónk a végén hozzátette, ezzel a helyzettel mást nem tudtak kezdeni, mint megkeresni lapunkat és elmenni az ausztriai Rohonc település ügyeletére.
Valószínű, hogy azoknak, akik a belvárosban élnek, vagy gyakran járnak a Fő téren, a sorokat olvasva eszükbe jutott, két gyógyszertár is van a szombathelyi Fő téren, ráadásul mindkettő Benu gyógyszertár, azonban más a nevük. Az egyik a Benu Fő téri Gyógyszertár, ami a Fő tér 12. alatt található, a másik pedig a Fő tér 31. alatt, de annak nem Fő téri Gyógyszertár a neve, hanem Kígyó Gyógyszertár.
Mi is rákerestünk az interneten arra, melyik volt pontosan az ügyeletes szerda este. Kiderült: szerda estétől csütörtök reggel 8-ig a Benu Fő téri Gyógyszertár tartott ügyeletet, ami a Fő tér 12. alatt működik, olvasónk viszont a képek alapján a másik Fő téri patikánál próbálkozott, a 31. szám alattinál.
Tény, hogy megtéveszthette olvasónkat a felirat, mert felül csak annyi van, hogy BENU Gyógyszertár, viszont az ügyeleti csengőnél a falon ott van közvetlenül az is, hogy Kígyó Gyógyszertár, aki pedig nem tudja, hogy van még egy Benu Gyógyszertár a Fő téren könnyen hiheti azt, hogy jó helyen jár. Ahogy olvasónk írta, még valaki próbálkozott rajtuk kívül, illetve pont hiába hívták elmondása szerint az ügyeletes gyógyszertár telefonszámát, lehet ott éppen valakinek segített a gyógyszerész.
Ilyenkor érdemes a címet megnézni, képet keresni a gyógyszertárról így kiderül, hogy jó helyen járunk-e, persze, ha vészhelyzet van, gyógyszerre van szükség, kapkod az ember, nehéz megnyugodni és higgadtan átgondolni a helyzetet. Pedig elég valószínűtlen, hogy az ügyeletes patika a városban nem elérhető, teljes sötétség legyen és ne jelezzék, ha valami oknál fogva más gyógyszertár vette át az ügyeletet.
De így most talán olyanokhoz is eljut az információ arról, hogy két gyógyszertár is van a szombathelyi Fő téren, ráadásul mindkettő BENU, akik eddig nem tudtak róla. És mindkettő lehet ügyeletes.