Elhagyhatta az ausztriai kórházat a szombaton megmentett három kiskorú menekült

Szombaton, válságos állapotban találták meg őket az osztrák hatóságok egy furgonban, amelyben 26-an utaztak összezsúfolódva.

A hatóságok pénteken hajnali négy órakor a felső-ausztriai St. Peter am Hart településen ellenőrizték a teherautót, amely szíriai, afgán és bangladesi menekültekkel volt tele. Két ötéves kislány és egy hatéves kisfiú már kába volt a kiszáradás miatt, orvosi segítség híján legfeljebb két-három óráig maradtak volna életben.

A kórház vasárnapi közlése szerint a gyerekek már túl vannak az életveszélyen. A menekültek elmondása szerint az utóbbi húsz napban már nem tudtak rendesen enni és inni, az egészségügyi szakértők tájékoztatása alapján a gyerekek már nem bírták volna sokáig a jármű forró és levegőtlen rakodóterében.

A furgont vezető férfi gázt adott, amikor meglátta a rendőröket, azonban egy rövid üldözés után sikerült megállítani az autót. A román rendszámú teherautót vezető 29 éves román állampolgárt őrizetbe vették.

A menekültek az első kihallgatáson közölték, hogy Németországba akarnak eljutni, nem kívánnak menedékjogot kérni Ausztriában. Csütörtökön hetvenegy - feltehetően szíriai - menekült holttestére bukkantak egy, az osztrák A4-es autópályán hagyott teherautóban. A menekültek halálát valószínűleg fulladás okozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a halálkamionról - A BBC is közvetítette

Feltételezhetően bolgárok vezették a kamiont. Összesen 71 haltak meg a kamionban, 59 férfi, 8 nő és 4 gyerek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Aktuál