Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Elhunyt Süle Ferenc, a celldömölki zeneiskola volt igazgatója

80 éves volt.

Elhunyt Süle Ferenc, celldömölki zeneiskolája nyugalmazott igazgatója. A város polgármestere, Fehér László a Facebookon így búcsúzott tőle:

"1941-ben született Alsóságon, és élete szinte egész nyolcvan évét Celldömölkön élte. A pápai tanítóképző, a kenyeri tanítói évek után, 1962-től a lányiskolában tanított. Én akkor ismertem meg őt, gyerekként. Olyan pedagógus volt, akinek törődés volt minden tette, tanító volt minden szava. Bölcs mondatai, optimista kisugárzása, higgadtsága jellemezte már akkor, és kísérte el egész életében.

Süle Ferenc
szlki.hu

A pécsi tanári diploma, a karvezetői végzettség újabb kihívásokra sarkallták. Fiatal kora ellenére, 1969-ben megyei ének-zene szakfelügyelőnek nevezték ki. 1974-től igazgatta a zeneiskolát. Mindkét munkáját hivatástudattal végezte. Olyan zeneiskolát alakított ki Celldömölkön, amelyet szerettek az ott tanuló növendékek, oktató pedagógusok, a városi kulturális élet iránt érdeklődő celldömölkiek. Úgy hiszem, alig van olyan család városunkban, akinek valamely családtagját ne tanította volna, ne került volna vele kapcsolatba a zenei programokon keresztül. Feri bácsi emblematikus egyénisége volt a celldömölki zeneoktatásnak, kulturális életnek.

Én gyerekként későbbi családja tagjait ismertem jól, hiszen felesége családjával egy utcában laktunk, sok időt töltöttünk együtt gyerekként. Felnőttként már a város önkormányzatában dolgoztunk először együtt. Két cikluson keresztül volt képviselő Celldömölkön, 1994 és 1998 között a képviselő-testületben együtt végeztük munkánkat városunkért.

Később, már polgármesterként is sokat találkoztunk. Örömmel támogattam mindig a nevéhez kötődő rendezvényeket, a kórusát. A Liszt Ferenc Vegyeskar fennállásának 50., a Bárdos Fesztivál 25. évfordulóján nagyszabású ünnepségen köszönhettük meg neki az áldozatos munkáját. Háromszoros jubileum volt, ez, hiszen ekkor, 2016 áprilisában ünnepelte 75. születésnapját. Együtt köszöntöttük őt, a városvezetés, a kórusa, a közönség, örült vele együtt Celldömölk.

Ő is együtt ünnepelt velünk mindig, hiszen a városavatási jubileumok, az adventi ünnepségek, a város kulturális rendezvényei nem múlhattak el nélküle, az általa közel ötven évig vezetett kórus nélkül. Értéket alkotott, példakép volt tanítványnak, kollégának, városlakónak egyaránt. Köszönjük, amit tett városunkért, az itt élőkért. Hiányozni fog, hiányzik Celldömölkről.

Munkáját elismertük kitüntetésekkel, hiszen mind személyesen, mind a kórusa élén többször kapott díjat, Celldömölk Városért Érdemérmet, megérdemelten vehette át a Vas Megyei Közgyűlés kitüntetését és a Príma díjat is. Az igazi kitüntetés azonban az emberek szeretete volt a számára. Élete kitüntetése az lehetett, hogy azzal foglalkozhatott egész életében, ami örömet okozott neki, amit szeretett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra

Tovább az oldalra